Bajnokok Ligája bajnokok ligája

Reszkess, Roma! A Barca gálára készül ezzel a kezdővel

Ezt a tizenegyet küldheti pályára Valverde a BL-ben.

Szerda este a Barcelona–Roma és a Liverpool–Manchester City negyeddöntőkkel folytatódik a Bajnokok Ligája.

Ahogyan arról már a héten beszámoltunk, hétfőn visszatért a katalánokhoz a Chelsea elleni visszavágón megsérülő Sergio Busquets, akit már rögtön a kezdőcsapatba jelölhet Ernesto Valverde vezetőedző. A BL-keretből így csupán a balhátvéd, Lucas Digne hiányzik sérülés miatt – valamint szokásos módon a sorozatban nem bevethető Philippe Coutinho –, mondhatni tehát, hogy a gálakezdővel léphet pályára a katalán csapat.

Messiék remek formában várják a fontos találkozót, a spanyol bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is veretlenek, legutóbb január közepén kaptak ki az Espanyoltól a Spanyol Kupában, igaz később ott is kiharcolták a továbbjutást.

Ibrahimovic leoltotta Ronaldót az ollozós gól után
A svéd klasszis és a labdarúgás krémje is megszólalt a csodagólról.

A Barcelona hazai pályája bevehetetlen erőd a nemzetközi porondon az utóbbi években, a gránátvörös-kékek 2013 szeptemberében kaptak ki utoljára a Nou Campban, az azóta eltelt 25 meccsükön 23 győzelem és 2 döntetlen a mérleg – olasz csapattól pedig a 2002-03-as szezonban szenvedtek vereséget legutóbb.

Az AS Roma is szinte teljes csapattal érkezett meg a katalánokhoz, Di Francesco Cengiz Ünderre és Rick Karsdorpra nem számíthat. A vendégeknél Manolasznak és Perottinak, a hazaiaknál pedig Sergi Robertónak kell figyelnie, hogy ne gyűjtsön be sárga lapot, különben eltiltás miatt kihagyják a visszavágót.

A 20:45-kor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

A várható kezdőcsapatok a sport.es szerint
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik