Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!
Orlando Magic – Charlotte Bobcats
A Keleti Főcsoport két sereghajtója ütközik itt meg egymással… A szebb napokat is megélt Magic borzalmas szériát fut az utóbbi időben: legutóbbi 10 meccséből mindössze egyetlen egyet tudott megnyerni, a Portland ellen odahaza 110:104 arányban. Köszönhető volt ez többek közt a nagy sérüléshullámnak is, mely a csapatot az elmúlt hetekben sújtotta. Mindent összevetve 15-37 mutatójuk nem túl csinos, és a hazai 9-18 mérlegük sem túl acélos… Felépült azonban sérüléséből hazai oldalon Nelson, Affalo és Redick is, így talán jöhetnek lassan az eredmények is az Orlando háza táján…
A Charlotte szintén a keleti régió gyengébb csapatait képviseli: 12-40 mérlege az utolsó helyre elegendő, 1-2 meglepetés győzelmet leszámítva magabiztosan lehet fogadni ellenük. Idegenben eddig 5 győzelmet számlál a Bobcats, ehhez azonban jön 21 vereség is. Ha a hazaiakról elmondtuk, hogy borzalmas formában vannak, akkor ugyanez elmondható a vendég együttesről is: legutóbbi 10 meccséből mindössze kettőt tudott hozni a Charlotte (Boston 94:91, Minnesota 102:101). Vendég oldalon nincs sérült, bár nem mondható el a gárdáról, hogy idei sikertelenségük a sérüléseknek volt köszönhető.
Úgy vélem, hogy a hazai oldalon felálló Affalo-Nelson-Redick hármas ütősebb, mint Kemba Walker egymaga, így aztán arra számítok, hogy két gyenge csapat csatáját ezúttal az Orlando fogja megnyerni!
Washington Wizards – Toronto Raptors
Érdekes összecsapásnak ígérkezik ez a meccs, hiszen az új esztendőben Wall-al kiegészült Wizards bárkit képes meglepni, míg a Rudy Gay-t megszerző Raptors remek szériát fut, amelyre szüksége is van a playoff-remények életben tartása végett…
A kanadai csapat nem egy rossz együttes, a szezon elején elveszítették kapásból Andrea Bargnani-t, de érdekes módon nélküle is jöttek a meccsek a Toronto csapatánál. Ugyanakkor nagyon szélsőségesen teljesített a csapat még 1-1 mérkőzésen belül is: nem egyszer előfordult, hogy 15-20 pontos előnyt szórakoztak el 1-2 negyed alatt. Aztán megerősítették a csapatot a kanadaiak: jött Rudy Gay a Memphis csapatából, aki 7 meccsén máris 20 pont felett átlagolt. Mellette DeRozan, Alan Anderson és Kyle Lowry is jól játszott, mondhatjuk hogy egy ütős kis csapat alakult ki, melybe a Knicks ellen már visszatért Bargnani is – igaz csak rövid játékidőre. A Toronto így a playoff-ért harcolhat majd a Boston-Philly-Bucks hármassal, ami nem lesz kis csata!
A Washington botrányosan kezdte a szezont, de most már 15-36 mutatója egészen a Keleti Főcsoport 13. helyére repítette a gárdát. Ennek ellenére nem mondanám világverő csapatnak még Wall-al sem a Wizards-t, de otthon még az Oklahomát is képesek voltak megtréfálni. Jó szériát is futnak, hiszen legutóbbi 5 meccsükből csak a Pistons elleni idegenbeli derbit veszítették el. Otthon 11-14 sorral állnak, de mostanában csak a Sacramento tudott náluk nyerni. Jó csapat lett ez a Washington is: Nene, Okafor, Wall, Beal, Crawford egészen jól teljesít mostanság, és palánk alatt sem gyengék az Okafor-Nene kettősnek köszönhetően.
Két jó formában lévő csapat érdekes meccset vívhat itt. Egyik oldalon sincsenek sérültek, és mindkét oldalon megfigyelhetőek kiemelkedő játékosok. Nem is hajtanék itt feltétlen arra, hogy ki fog nyerni, inkább a pontokat venném célkeresztbe: lesz legalább 186 pont!
Brooklyn Nets – Milwaukee Bucks
Továbbra is keleten maradunk, ahol két rájátszást érő helyen tanyázó együttes csatázik: az idén meglehetősen masszív Brooklyn és a meglepetésre mindig képes Milwaukee.
A Nets nemrég apróbb hullámvölgybe került, ám az Indiana otthonában aratott siker, valamint a Denver legyőzése saját közönség előtt feledtette a korábbi kudarcokat. A Nuggets ellen egészen látványos játékkal rukkoltak elő: 119 pontot szórtak, a Johnson-Watson-Lopez hármas pedig szárnyalt a meccs folyamán. Egyébként is Lopez és Joe Johnson viszi idén a csapatot és jórészt az ő remeklésüknek köszönheti a Brooklyn a jelenlegi 31-22 mérleget. New Yorkban 19-10 mérleggel áll a csapat, legutóbb azonban három nagyágyú is nyerni tudott náluk: a Nets sem a Lakers-t, sem a Miami-t, sem pedig a Spurs-t nem tudta megfékezni. Ettől függetlenül azonban a gyengébb csapatok legyőzése általában nem okoz gondot…
Márpedig a Bucks nem a legacélosabb együttes, bár egyelőre playoff-t érő helyen tanyázik 26-25 mérlegével. Minden sikerre nagy szüksége van a Milwaukee-nak, hiszen élet-halál harcot fognak majd vívni a Philly-Boston-Toronto hármassal a rájátszásért. Ennek fényében 4 vesztes meccs után végre ismét nyertek, hazai környezetben egy nagyon fontos meccset húztak be a Sixers ellen 94:92-re. Idegenben nem teljesít rosszul a Bucks: 13 vereség mellé már összeszedtek 12 győzelmet is, bár mostanság nem sűrűn nyernek útjaik során, legutóbbi 5 idegenbeli fellépésükből csak a Detroit ellenit tudták megnyerni. Meglepetésre mindig képes a Jennings és Ellis vezette Milwaukee, és várhatóan a csapatba visszatér Sanders is a Brooklyn ellen.
A két gárda decemberben kétszer is találkozott, és mind a New York-i, mind pedig a Milwaukee-ban rendezett meccset meg tudta nyerni a Bucks! Most erősebbnek érzem a hazai együttest, szerintem a Brooklyn behúzhatja ezt a derbit, és véleményem szerint pontokból sem lesz hiány: a hazai siker mellett a legalább 190 pontot is érdemes lehet betámadni, hiszen a Bucks támadásban nagyon erős, a Brooklyn pedig láttuk mire volt képes a Denver ellen, amely szintén egy jól támadó csapat!
Detroit Pistons – Memphis Grizzlies
A Detroit a Keleti Főcsoportban hajt a rájátszást érő helyek egyikére, ugyanakkor fogadási szempontból nem épp a legkiszámíthatóbb együttes. Ennek ellenére nincsenek rossz formában, mivel legutóbbi 5 meccsükből hármat meg tudtak nyerni, melyek közül a Milwaukee és a San Antonio elleni siker különösen fontos volt. A Greg Monroe vezette csapat jelenleg a főcsoport 11. helyén áll, de még nem vesztett el minden remény a playoff-t illetően… Idő közben sikerült megszerezniük Jose Calderon játékjogát a Toronto együttesétől, aki 6 meccsen máris 15 pontos átlagot produkált. A Pistons egyik legnagyobb hátránya vetélytársakkal szemben, hogy palánk alatti játéka nem épp a legjobb, mindössze Monroe szedegeti a lepattanókat.
A Memphis látogat ezúttal Detroitba, tehát a Nyugati Főcsoport egyik élcsapata, így a Spurs elleni siker után ismét nagy megpróbáltatás elé néz a Pistons… Márpedig a Grizzlies a palánk alatt is jól teljesít Zach Randolph-nak és Marc Gasol-nak köszönhetően, és védekezésben is egy erős együttesről beszélünk. Jó formában is van a Memphis, hiszen három meccset húztak be zsinórban, bár mindhármat otthon, és ezek közül a Minnesota és a Sacramento legyőzése a “kötelező” kategóriába tartozik, ugyanakkor a Golden State legyűrése már nagyobb feladat volt, de annál fontosabb! Idegenben sem gyenge ez a Memphis 12-10 mérlegével, így szintem mindenkire veszélyesek… Rudy Gay elvesztése talán érzékenyen érintheti a csapatot, de ez majd az alapszakasz hátralévő részében kiderül! Korábban két játékost szerzett meg a Girzzlies: Tayshaun Prince épp a Detroit csapatát hagyta ott, és azóta a Memphis színeiben 45 meccsen közel 12 pontot átlagolt. Ed Davis szintén 45 meccsen szerepelt, aki a szezont még a Toronto együttesében kezdte, és 1-2 meccsen ő is képes szépen teljesíteni, és a palánk alatti játéka sem gyenge. Austin Daye szintén a Detroit csapatából érkezett, eddig 6 meccsen 6.5 pontot átlagolt, míg Jon Leuer-re kiegészítő szerep várhat, ő a Cavs-ből érkezett Memphis-be.
Érdekes meccs lesz ez, hiszen egy bárkit megverni képes, ugyanakkor bárkitől kikapni is képes Detroit fogadja a remekül védekező, nyugaton masszívnak számító Memphis együttesét. Idei egyetlen közös meccsüket a Grizzlies pályáján a Memphis nyerte 90:78 arányban. Kb. ezt várom a mai meccsen is: a Memphis képes lehet megfogni védekezésben a Pistons-t, és mivel a palánk alatti játéka sokkal jobb, így ez lehet a döntő tényező a mérkőzés folyamán. Ezért én vendég sikerrel kalkulálok, és szerintem nem lesz sok pont: 195-ig nem fognak eljutni a felek! Emellett a bwin fogadók számára ajánlom megtenni a Memphis 1-5, illetve 6-10 pontos sikerét is, mely különösen jól fizet még akár szóló szelvényben is!
New Orleans Hornets – Chicago Bulls
A meccs folyamán döntő jelentőségű lehet, hogy a hazaiak legjobbja, Eric Gordon nem egészséges, és ha vállalja is a játékot, akkor sem a legnagyobb hatékonysággal. Márpedig nélküle a Hornets még gyengébb mint amúgy… Jelenleg nyugaton a 13. helyen tanyázik a New Orleans, esélye nincs a playoff elérésére, így marad a tisztes helytállás az alapszakasz hátralévő részében. Otthon nem túl acélos a Hornets 9-15 mérlegével, ennél még a Phoenix is jobb hazai mérleget tud felmutatni. Formáját tekintve azonban nem rossz a hazai alakulat, hiszen legutóbbi 5 meccséből négyet megnyertek, melyek közt ott van egy Detroit és egy Atlanta otthonában megnyert találkozó is, ami nem kis érdem…
A vendég Chicago a Keleti Főcsoport egyik masszív csapata, jelenleg az 5. helyen állnak 30-22 mérleggel. Nincs jó formában a Bulls, hiszen legutóbbi 5 meccséből négyet is elveszített, mindössze a Utah otthonában megnyert meccs csinosítja kicsit a mérleget ebben az intervallumban. Idegenben viszont a legjobb mérlege nekik van keleten: 15 alakalommal nyertek útjaik során, melyhez 10 vereség társul! Az elmúlt idők nyeretlen meccsei betudhatóak a sérüléseknek is, hiszen többek közt Noah, Hinrich, Deng és Belinelli is sérüléssel bajlódott, de elvileg már mindannyian harcra készen állnak! Deng és Boozer egyértelműen az idei szezon legjobbjai a vendég oldalon, Robinson szórja a triplákat, Noah pedig szedi a lepattanókat. A palán alatti játéka és a védekezése is elsőosztályú a Chicagónak, nem sok csapat tudja velük felvenni a versenyt…
A hazaiak sorsát ezen a meccsen megpecsételheti Gordon sérülése. Szerintem Ryan Anderson a Bulls ellen nem lesz elég, védekezésben nem fogja tudni megfogni a Hornets a Boozer-Deng kettőst, és a Chicago palánk alatti jobb játéka is döntő lehet! Így én ezen a meccsen vendég sikerrel számolok!
Denver Nuggets – Boston Celtics
A tények magukért beszélnek: Denverbe nem nyerni járnak a csapatok… Iszonyatosan erős odahaza a Nuggets, a Nyugati Főcsoport 5. helyén tanyázó együttes hazai teljesítménye eddig 22 győzelem és mindössze 3 vereség. Ennél jobbat csak a San Antonio és a Miami tud felmutatni odahaza az egész ligában! Utoljára még január 4-én szenvedett vereséget hazai környezetben a Denver, akkor a Minnesota nyert náluk kisebb meglepetésre. Azóta viszont 13 hazai meccset nyert meg a társaság, ami egyszerűen elképesztő sorozat! Legutóbb egy 4 meccses túrán vett részt a Denver, melynek első állomását sikerrel vették a Cleveland otthonában, a Boston-Toronto-Brooklyn trió viszont elverte őket… Gallinari és Lawson szépen termeli a pontokat a csapatnak, Faried pedig a palánk alatt szedi a labdákat. Elképesztő egyébként a Denver játékának dinamizmusa, átlagban 105 pontot szórnak meccsenként, de előfordult már hogy 115-120 pontig is eljutottak!
A vendég Boston elveszítette fürge irányítóját a szezon hátralévő részére, Rajon Rondo sajnos nem szerepelhet több összecsapáson. Ez azonban látszólag nem viselte meg a társaságot, hiszen hosszas vereségsorozata épp ezután szakadt meg, és azóta is szépen hozza a meccseket a Celtics. Jelenleg 28-24 mérleggel a Keleti Főcsoport 7. helyén állnak, és sikereiknek köszönhetően sikerült megelőzni a Milwaukee együttesét is, így egy kicsit azért fellélegezhetnek – már ami a playoff helyekért folytatott harcot illeti! A csapat őskövületei, Pierce és Garnett viszik a hátukon a csapatot, ennek ellenére idegenben igencsak sebezhető a Boston (8 győzelem és 15 vereség). Legutóbbi 5 idegenbeli fellépésük közül csak a Toronto otthonában aratott siker szépíti a sorukat, többek közt a Charlotte otthonában sem tudtak nyerni…
Véleményem szerint a Boston lassan megérzi Rondo hiányát, és habár az elmúlt meccseken meggyőzően játszott, azért idegenben még mindig nem egy élcsapat. A Nuggets viszont rettenetesen erős otthon, a palánk alatt is szépen teljesítenek, és a lendületes játékukkal nem hiszem, hogy most a Boston fel tudja majd venni a harcot. Így én arra számítok, hogy a Denver visszavág a Bostonban hosszabbítás után elszenvedett vereségért!
Utah Jazz – Golden State Warriors
Lassan elfogyóban a Golden State lendülete nyugaton: a csapat eddig a főcsoport meglepetés csapatának volt mondható, képes volt felvenni a harcot az Oklahoma-Spurs-Clippers hármassal. Mostanra azonban mintha elfogyott volna a kezdeti lendület: zsinórban 5 meccset veszített el a társaság, igaz ebből négyet idegenben, de a Houston oda-vissza verte őket… Akadozik tehát a Curry és Lee vezette Warriors gépezet, és ezúttal is idegenben kell pályára lépniük.
A házigazda a Utah együttese, mely szintén a playoff-ra hajt idén, és egyelőre sikerrel, hiszen a főcsoport 7. helyén tanyáznak 30-24 mérleggel és kezdik szorongatni többek közt mai riválisukat! Otthon nagyon erős a Utah: 20 győzelem mellett csak 6 vereség szerepel, legutóbbi 5 hazai meccsükből csak egyet veszítettek el, a Chicago nyert náluk a vártnál kicsit simábban, 10 ponttal. Al Jefferson és Paul Millsap nem csak a pontokat hozza a Jazz-nek, hanem a lepattanókat is, ennek köszönhetően a Utah a palánk alatt is jelentős játékerőt képvisel.
Ebben a szezonban decemberben találkozott a két együttes, akkor az a meccs ebben a felállásban sima Golden State sikert hozott. Most szerintem kicsit fordultak az erőviszonyok, én a Utah-ban most komolyabb lehetőséget látok, de ezzel a tippel nagyon vigyáznék, hiszen a Curry-Lee kettős bármikor megrázhatja magát!
Portland TrailBlazers – Phoenix Suns
Gentry menesztése óta mintha valami beindult volna Phoenix-ben, bár kicsit későn… Ez a szezon már elúszott a szebb napokat is megélt Suns számára, hiszen a Nyugati Főcsoport utolsó helyén tanyáznak 17-36 mérleggel. Ennek ellenére nem érdemes leírni a csapatot, hiszen képesek a meglepetésre, pl. a Memphis otthonában is váratlan sikert arattak! Jermaine O’Neal visszatért a vendég együttesbe hosszú sérülése után, de beilleszkedése még nem sikerült teljesen, pontosabban visszatérése eddig nem sok sikert hozott a Suns számára, hiszen a gárda legutóbbi 4 meccsét elveszítette, idegenben pedig eddig mindössze 5-23 mérlegre volt képes… Nincs igazi vezére a Phoenix-nek miután Nash is elhagyta a csapatot, így várható volt az idei gyengébb szezon!
Márpedig Portlandbe sem esélyesként érkezik a Suns, hiszen a Blazers a rájátszásra hajt, és jelenleg a főcsoport 9. helyén áll, de szorosan tapad a Houston együttesére, de figyelnie kell a felkapaszkodó Lakers-re is! Így aztán nyugodtan mondhatjuk, hogy a maihoz hasonló meccseket simán hoznia kellene papíron a Portland együttesének. Otthon nem is rossz ez a csapat, hiszen többek közt a Miami is elvérzett már náluk, egyelőre 17-8 mérleget tudnak odahaza felmutatni. Aldridge és Lillard hozza a pontokat a Blazers-nek, míg Hickson és Aldridge a palánk alatti játékban is erősíti a hazai gárdát.
Nem kétséges számomra, hogy ezen a meccsen a hazaiaknak áll a zászló! Ugyanakkor nem írnám le a Phoenix csapatát sem, véleményem szerint a kis szünet után megnehezíthetik a Portland dolgát, így inkább az ő támogatásuk mellett tenném le a voksom! 11 pontos támogatással jó lehet a Suns győzelmére tippelni!
Sacramento Kings – San Antonio Spurs
Egy nyugati meccsel zárul a mai tipp- és elemzéssorozat, ahol az idén gyengélkedő Sacramento fogadja Popovich mester vezette San Antonio együttesét.
A Spurs megtanult “élni” Tim Duncan és Manu Ginobili nélkül is az utóbbi időkben, ugyanis mindketten sérülésekkel bajlódtak. Azonban kiváló játékosaik vannak rajtuk kívül is a Spurs-nek: Tony Parker remek meccseket játszott, de a két új szerzemény is remekül teljesít mostanság (Speights és Livingston). Duncan a Cleveland otthonában megnyert találkozón már a pályán volt, és 13 ponttal, valamint 6 lepattanóval segítette csapatát a győzelem megszerzésében. A Nyugati Főcsoportot masszívan vezeti a Spurs 42-12 mérleggel, megelőzve többek közt a Clippers-OKC párost. Idegenben 20-10 mérleget hozott eddig össze a San Antonio, mely a liga legjobb idegenbeli mérlege jelenleg! A Duncan-Splitter-Leonard hármasnak köszönhetően erős a palánk alatt is a Spurs, de emellett lendületes támadójátékukra sem találnak ellenszert a csapatok, és a védekezésük is rendben van meccsről meccsre!
A Kings idén nincs topformában: mindössze a főcsoport 14. helyén állnak 19-35 mérlegükkel, csak a Phoenix tud még ennél is gyengébbet felmutatni. Az a hír járja, hogy a franchise hamarosan költözök, egyes információk szerint Seattle-be, ami szintén nem tesz jót a csapatnak… Két vereség után érkezik ide a Sacramento, amely nem a legjobb ómen egy San Antonio meccs előtt… A Dallas és a Memphis is 100 felett dobott a Kings-nek, igaz mindkét meccsen a Sacramento is megdobta a 100-100 pontot. Hiába dobálnak azonban jól, a védekezésük gyatra, és ez lehet a végzetük a San Antonio ellen is. Otthon viszont pozitív a csapat mérlege: 12 vereség mellé már 14 sikert is összeszedtek, és legutóbbi két hazai meccsükön veretlenek maradtak a Houston és a Utah ellen! DeMarcus Cousins és Tyreke Evans jóvoltából szállít meccsről meccsre sok pontot a Sacramento, és a palánk alatt sem gyengék, hiszen Cousins átlagban 10, míg Thompson közel 7 lepattanót szed össze meccsenként!
Novemberben már találkoztak ebben a szereposztásban a csapatok, és akkor egy hullámzó meccsen végül 11 pontos San Antonio siker született! Ezen a meccsen sem várok meglepetést, nem hiszen hogy a Kings útját tudja állni a Spurs-nek, hiszen Sacramento-ból azért az erősebb csapatok rendre győzelemmel távoznak. Az 1,30-as vendég odds mellett azonban látok értéket abban is, hogy nem veri szét a Spurs a hazaiakat, így a Kings 13-14 pontos támogatása szintén nyerő tipp lehet!
Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!-