Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!
Boston Celtics – Los Angeles Lakers
Két jó formában lévő együttes remek mérkőzése lesz ez! A Boston a borzalmas vereségsorozatát érdekes módon Rajon Rondo sérülését követően törte meg, és azóta megállíthatatlan a Celtics. A Los Angeles még mindig nem az elmúlt évek formáját mutatja, de egyre inkább belelendül a hajrába, így szinte mindenkire veszélyes, amelyet remekül példáz többek közt az Oklahoma elleni sikerük!
Mindkét csapat a rájátszásra haj, ám ellentétes főcsoportban. Ebből a szempontból jobban áll a Boston, ám ha a Bryant vezette Lakers folytatja mostani formáját, akkor elkaphatja az előtte álló Portland-Houston kettőst. A hazaiaknál Rondo mellett továbbra is sérült Sullinger, aki nemrég sikeres operáción esett át. A vendégeknél már nagyobb problémák vannak: kiesett legalább 6 hétre a mostanság remek formát mutató Gasol, illetve Howard is sérüléssel bajlódik. Így aztán érdekes lesz a Lakers palánk alatti játéka…
Az idei szezonban még nem volt szerencséje egymáshoz a két félnek, tehát pont itt az ideje a közös meccsnek. A vendégek két fontos hiányzóját elnézve, illetve azt, hogy a Lakers továbbra is sebezhető, pláne idegenben, egy kicsit a Boston győzelem felé hajlok. Mindenképp érdemesnek tartom megtenni ide-oda a bwin által kínált 1-5 pontos sikert, illetve véleményem szerint 202 pontig itt nem fognak eljutni a csapatok!
Miami Heat – Los Angeles Clippers
(magyar idő szerint: 2013-02-09 02:00)
Egy keleti és egy nyugati nagyágyú csap itt össze. Ez elmúlt napokban a Clippers nem egészen azt hozta, ami elvárható tőle, igaz a sérülések sem kímélték őket, mivel Chris Paul és Blake Griffin is sérüléssel bajlódott. A Heat hozza a formáját, a várható Indiana elleni vereséget leszámítva félgőzzel verték a Charlotte csapatát. Mindkét gárda a playoff komoly résztvevője lesz a várakozások szerint. A Clippers-t az Orlando otthonában Bledsoe vezette győzelemre, Griffin és Paul azon a derbin sem lépett pályára, de nem is nagyon volt rájuk szükség. Ha minden jól megy, akkor a Miami ellen már mindketten pályára léphetnek, kérdés hogy mennyit tudnak majd vállalni… A hazaiaknál mindössze Bosh bajlódott kisebb megbetegedéssel, de a Clippers elleni játékát nem fenyegeti veszély előre láthatóan.
Érdekes meccs elé nézünk, de szerintem a Wade-James-Bosh hármas nevével fémjelzett együttes ütősebb, és jobb formában is van, mint a Griffin-Paul vezette vendégek. Ha a vendégek két kulcsjátékosa pályára is lép, tényleg fontos tényező lehet hogy milyen erőállapotban és formában lesznek… A Miami egyetlen nagy hátránya a meccsen az lehet, hogy nem túl acélosak a palánk alatti játékban, amelyet a Clippers Griffin vezetésével ki is használhat. Ennek ellenére úgy vélem, hogy a Miami behúzza ezt a fontos presztízsmeccset!
Atlanta Hawks – New Orleans Hornets
(magyar idő szerint: 2013-02-09 01:30)
Az otthon nagyon acélos Atlanta fogadja az idén nem túl jelentős játékerőt képvisel Hornets csapatát. A Hawks egyértelműen a kelet playoff esélyesei közé tartozik, ám inkább odahaza erősek, mintsem idegenben. Most azonban Atlantában lesz a meccs! A Hornets a Phoenix legyőzésével lendületbe jöhet, de igazán már nincs tétje számukra a meccseknek, hiszen a playoff-ra teljesen esélytelenek. Így aztán marad a becsület, de ki tudja mire elég az egy jól védekező Atlanta otthonában…
Véleményem szerint semmire, hiszen a hazai csapatot sérülések sem hátráltatják: várhatóan pályán lesz Josh Smith, Al Horford, Kyle Korver és Devin Harris is. A vendégeknél kisebb hátsérüléssel bajlódik a szezonbeli egyik húzóemberük Eric Gordon személyében. Ha ő nem tud maximális erőbedobással játszani, aki még nagyobb teher lesz az Anderson-Vasquez duón, és szerintem ez a Hawks elleni meccsen nem sok jóra vezet majd! Az Atlanta egy jó csapat, jelenleg kb. 10 ponttal jobb a New Orleans-nál, pláne haza pályán. Így aztán mindenképp érdemes a hazai győzelmet megfogadni, akár még 4-5 pontos hendikeppel is, amelyre már egészen jó oddsokat kaphatunk!
Houston Rockets – Portland TrailBlazers
(magyar idő szerint: 2013-02-09 02:00)
Nem hiszem, hogy a Portland meg tudná tréfálni azt a Houston-t, amely nemrég 140 pontot szórt az idén igencsak erős Golden State csapatának… Mindkét csapat a playoff-ra hajt, a Nyugati Főcsoport 8-9. helyén álló együttesek csatája ez, tehát akár élet-halál harcnak is felfoghatjuk. A Portland nemrég elveszített egy fontos Dallas elleni meccset a Mavs otthonában, és most jön egy újabb fontos derbi.
A Rockets James Harden vezetésével menetel a playoff felé, de a csapatot erősíti a tavaly még a New York Knicks színeiben feltűnt Jeremy Lin is, illetve Parsons és Patterson is jól teljesít. A hazaiak egyetlen kérdéses játékosa Delfino lesz, akinek a pótlását azért meg tudja oldani a Rockets! A Portland nem játszott rosszul a Dallas otthonában, és végül nem is sokkal kaptak ki, de a végeredmény reálisnak mondható! A vendégeknél Pavlovic, Batum és Price is sérüléssel bajlódik. Pályán lesz viszont várhatóan az Aldridge-Lillard kettős, akik azonban főként hazai pályán repítik a Portland csapatát. A Houston viszont rettentően erős csapat otthon, pláne ha a kulcsjátékosok játékra alkalmasak. Ha a Lin-Harden kettős jól muzsikál ezen a meccsen, akkor nem lehet gond a Houston siker, még akár 3-4 pontos hendikeppel is tehető a hazai győzelem!
Utah Jazz – Chicago Bulls
(magyar idő szerint: 2013-02-09 04:30)
Felhívom mindenki figyelmét, hogy ez a meccs nagyon jó oddsokat kínál, de nem véletlenül!!! A Chicago egy nagyon jó csapat, idegenben idén remekelnek, jobb mutatót tudnak felmutatni útjaik során, mint odahaza. A Utah viszont erős otthon, bár hullámzó teljesítményre képes. A hazai oldal sikerességét nagyban befolyásolja, hogy Jefferson milyen napot fog ki, de azért tegyük hozzá hogy a Millsap-Hayward-Williams hármas is képes kimagasló játékra. A vendégeknél érdekes kérdés lesz, hogy visszatérhet-e a pályára a sok kulcsjátékos. Az elmúlt napokban sérüléssel bajlódott, így nem lépett pályára Hinrich, Boozer, Noah és Belinelli. A tervek szerint a Denver elleni meccsen közülük legalább ketten visszatérhetnek, és minimálisan játszhatnak, és a Utah elleni meccsen már bevetésre készek lehetnek. Amennyiben ez igaz, akkor akkor a Chicago megnyerheti ezt a találkozót, de még egyszer mondom: nagyon kell vigyázni a tippel, mert az nagyban függ a visszatérő chicagói játékosoktól!
Philadelphia 76ers – Charlotte Bobcats
(magyar idő szerint: 2013-02-10 02:00)
A Philly borzalmasan játszott egy megfáradt Indiana ellen, és a vasárnap hajnali meccse sem ígérkezik könnyűnek, és nem az ellenfél miatt. Thaddeus Young várhatóan 3 hétig nem térhet vissza a pályára, és mellette Jason Richardson is sérült. Úgy fest – legalábbis a Pacers elleni meccs ezt mutatja – nélkülük nem az igazi a csapat, hiába van ott Jrue Holiday, aki képes szórni a pontokat. Pedig a Sixers számára fontosak a sikerek, hiszen a rájátszás eléréséért be kellene fogniuk a Boston csapatát, ami elnézve a Celtics formáját nem lesz egyszerű küldetés.
A Bobcats idén képes a meglepetésekre, és a fogadóknak keresztbe tenni azzal, hogy nagy csapatokat szorongatnak meg – lásd Miami elleni meccs. Pedig nem képviselnek különösebb játékerőt. Kemba Walker viszi idén a csapatot, de Ben Gordon-tól nagyobb támogatás kellene ahhoz, hogy a csapat sikeres legyen. Hát ez idén már nem jön össze, de talán majd jövőre ütősebb csapat lesz a Bobcats-ből… Minden esetre úgy gondolom, hogy két fontos sérülttel rendelkező Sixers-t képes lehet megszorongatni ez a Charlotte még idegenben is. Már a 12-13 ponttal megtámogatott vendég sikerre is egészen jó oddsot kínálnak az irodák, így azt itt mindenképp betámadnám!
Dallas Mavericks – Golden State Warriors
(magyar idő szerint: 2013-02-10 02:30)
Ismét fontos meccs vár a Dallas együttesére. A Portland elleni siker nagyon kellett nekik, de még így is rettenetesen messze vannak a rájátszást érő helyektől, köszönhetően a gyenge szezonkezdetnek. Mayo és Nowitzki vezetésével odahaza masszívan teljesítenek mostanság, és a nagyobb csapatokkal még idegenben is partiban vannak, így semmiképp sem írnám le őket! A vendég GSW nagy verést kapott Houstonban, majd Oklahomában is kikaptak több mint 20 ponttal. Ettől függetlenül a vendégek mindenképp esélyesek a rájátszásra idén, hacsak nem produkálnak egy hosszabb vereségsorozatot… A vendégeknél Jack és Bogut bajlik sérüléssel, pedig ők fontos szerepet kaphatnának, ha nem hátráltatnák őket a sérülések. Pályán lesz viszont a Lee-Curry kettős, amely idén viszi előre a Warriors szekerét.
A Dallas otthon jó szériában van, míg a Golden State egy kisebb hullámvölgybe került az elmúlt napokban. Ennek fényében én érdemesnek tartom megtenni a Dallas sikerét, jelenleg 1,77 körüli oddson kínálják ezt az irodák!
Tuti tippek még gyorsabban! Klikk és like a facebook oldalunkat!