Hírek

Már kilenc éve…

Kilenc éve már annak, hogy nincs közöttünk a Benfica 25-szörös válogatott magyar csatára, Fehér Miklós.
Pályafutása:
1995-1998 Győri ETO
1998-2002 FC Porto
1999-2000 Salgueiros (kölcsönben)
2000-2001 Sporting Braga (kölcsönben)
2002-2004 Benfica

Fehér Miklós 1979. július 20-án Tatabányán született, a Győri ETO csapatában az 1995/96-os idényben mutatkozott be a Debrecen ellen. Három évig volt a zöld-fehérek játékosa. 1998-ban igazolt az FC Porto csapatába. A portugál sztárcsapatban kevés játéklehetőséghez jutott, így előbb kölcsönadták Salguierios együttesének, ahol házi gólkirály lett, majd ezután a Braga csapatának. Jól teljesített a magyar támadó, így a Portó visszarendelte őt, ám nemet mondott a sztárcsapat ajánlatára, mire ők száműzték a tartalékok közé. 2002-ben érkezett el karrierje utolsó állomásához, a lisszaboni Benficához.

A magyar válogatottban 1998-ban mutatkozott be Azerbajdzsán ellen. A hatodik percben Horváth Ferenc helyére állt be és többek közt az ő góljával is vertük ellenfelünket 4:0-ra. Ezután még huszonnégyszer szerepelt a nemzeti csapatban, ahol összesen hétszer tudott eredményes lenni.

2004. január 25-én csapatával a Guimares ellen játszottak bajnoki mérkőzést idegenben. Fehér Miki betegen utazott el a csapattal, már napok óta náthás volt. A szakadó esőben megrendezett találkozón, nem került a kezdőcsapatba, a kispadról várta, hogy pályára léphessen. A hatvanadik percben küldték őt csatába. A hajrában gólpasszt adott csapattársának, Aguiarnak, amellyel a vendégek megszerezték a vezetést. Pár másodperccel később nem engedett elvégezni egy szabadrúgást, amiért sárga lapot kapott. Miki ezt egy félmosolyal nyugtázta, majd haját hátra simította. Ami ezután következett az nem csak minden magyar, de minden futball szerető ember torkába gombócot csal még így, kilenc év elteltével is. Miki eszméletlenül zuhant fűre. Csapattársai körbe állták, zokogva imádkoztak érte, a stadionban pedig néma csönd lett. Hiába tettek meg mindent érte a korházba szállítást követően életét vesztette. Huszonnégy éves volt!

Temetésére a teljes Benfica vezérkar, és valamennyi csapattárs is Győrbe utazott és megrendülten vettek búcsút a magyar játékostól. Példaértékű amit azóta is megtesz mind a nevelő egyesülete a Győr, illetve az utolsó klubja a Benfica azért, hogy sose feledjük el Őt!
A portugál csapat stadionjánál és Győrben is áll egy Fehér Miklós szobor. A Benficánál, pedig visszavonultatták a mezszámát, így már soha nem viselheti senki a 29-es számot.

Miki halálával nem csak egy magyar tehetséget veszítettünk el, hanem egy nagyon jó embert is, aki igazi példaképe lehetne a mai fiataloknak!

Nyugodj Békében!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik