NB I

Jól beszoktatta a Fradi a Balmazt, a dobogós csapat edzője már hátrafelé is nézeget

Edzői nyilatkozatok az NB I-ből.

Debrecen–Újpest 1-2

Herczeg András, DVSC: – Nem érdemeltünk vereséget. A játékosok nagyot küzdöttek. Az első félidő elején nekünk volt nagy helyzetünk, azt elhibáztuk, de ment előre a csapat. A második félidőt jól kezdtük, lendületes támadásokat vezettünk, aztán egy védelmi hibából gólt kaptunk. Ezt kiegyenlítettük, majd kaptunk egy újabb gólt. A csapat az idényben most játszott a legjobban, mégsem nyertünk. Sok a hiányzó játékosunk, a csapat nem bír el három-négy hiányzó alapembert. A variációs lehetőségek nincsenek meg, amik az ősszel megvoltak. Rossz passzban vagyunk. Most már innentől kezdve hátrafelé is néznünk kell, a kiesési helyeken hogy vannak a csapatok. Reálisan kell nézni a helyzetünket, a mi csapatunk nem bírja el, hogy jelen pillanatban ennyi hiányzónk van. A játékosokat, a csapatot nem tudom elmarasztalni, nagy szívvel játszott mindenki, nagyot küzdöttek. Szerdán a Honvéd ellen játszunk, szombaton a Mezőkövesd ellen. Nehéz helyzetben vagyunk.

Szenzációs!
Nikolics álomrajtot vett az MLS-ben, de Sallai elrontotta az örömét – VIDEÓ

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Ha visszanézzük a statisztikákat, akkor láthatjuk, hogy régen nyertünk ezen a pályán, és akkor is a Diósgyőr ellen arattunk győzelmet. Nagyon boldog vagyok, egy igazán kiváló együttest múltunk ma felül, rendkívül büszke vagyok a játékosaimra. A hazai alakulat sokkal agresszívabb játékképet mutatott, úgy futballoztak, ahogy mi szoktunk, emiatt némi keserűség tölt el, mert ez a stílus inkább a mi csapatunkra jellemző. Ugyanakkor ma mi voltunk a türelmesebbek és talán több szerencsénk is volt a találkozón.

Forrás: haon.hu, ujpestfc.hu

Némi keserűség is volt az újpesti vezetőedzőben Fotó: ujpestfc.hu

Vasas–Honvéd 2-1

Michael Oenning, Vasas: – Az érzelmek most önmagában nem érdekesek itt, ellenben a győzelmet nem pótolja semmi a futballban. Örülünk annak, hogy sikerült a mai mérkőzést megnyerni. Főleg úgy, hogy kilencvenöt-kilencvenhat percen keresztül jól játszottunk. A játékosok a taktikai utasításokat úgy hajtották végre, ahogy azt én előzetesen kértem tőlük, és a helyzetek úgy alakultak ki, ahogy azokra számítottunk, majd ezeket ki is tudtuk használni. Természetesen jót tett a csapat lelkének a mai győzelem. Viszonylag jónak mondható felkészülésen vagyunk túl, a Videoton ellen is jó mérkőzést játszottunk, még akkor is, ha kikaptunk. Nem volt egyszerű a csapatnak meghallgatni a kritikákat a Haladás elleni meccs után, de a mai mérkőzéssel visszatért az önbizalmunk, és erre tudunk építkezni a következő mérkőzésekre is.

Supka Attila, Honvéd: Ismételten olyan mérkőzésen vagyunk túl, ami megint azt bizonyítja, hogy a koncentráció nagyon hiányzik. Két olyan gólt kapni, mint amit kaptunk, nem szabad. Az első félidőben a Vasas egyetlen kapura lövéséből gólt kaptunk. Mi nem tudtuk a lehetőségeinket helyzetekre, a helyzeteket gólokra váltani. Az első félidőben is volt két-három olyan szituáció, amikor a védelem mögé kerültünk, a második félidőben nagyon sok ilyen volt. A visszapasszok nem voltak jók, rengeteg beadás jött a szélről, melyekre nem érkeztünk jól, mellette pedig kaptunk megint egy olyan gólt, ami számomra felfoghatatlan. Hétről-hétre azon dolgozunk, hogy ezeket az egyéni hibákat kijavítsuk. Bízom benne, hogy egyszer fordul a kocka, nem követünk el ilyen hibákat, és hasonló gólokat tudunk majd szerezni, mint az ellenfeleink. A játékosaim mindent megtettek, hogy minimum egy ponttal távozzunk, ezt mutatja a második félidő is. Igaz, abban a szakaszban, amikor nagyon mentünk előre, akkor egyszer-egyszer lefutott minket a Vasas, de ez benne van a labdarúgásban.

Forrás: vasasfc.hu, m4sport.hu


Paks–Puskás 3-1

Csertői Aurél, Paks: – Az elejét bealudtuk, ezt el kell ismerni, volt lehetősége a Puskásnak. De a tizedik perctől átvettük az irányítást, kézben tartottuk a meccset, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Kellettek az egyéni jó teljesítmények, de csapatként is jól muzsikáltunk, ennyivel mindenképp jobbak voltunk az ellenfélnél. Nem számolgatunk, mert az utolsó helyezettek közül mindenki nyert. Akkor kell számolgatni, ha még sok meccset megnyerünk. Hozni kell a hazai találkozókat! Volt egy tavalyi pontszámunk, azt szeretnénk túlszárnyalni, de ettől még nagyon messze vagyunk.

Forrás: paksifc.hu

Pintér Attila, Puskás Akadémia: A tizedik másodpercben megvolt a lehetőségünk, hogy legalább helyzetig eljussunk. Nagyon messze volt a futball ma az együttesünktől. Az én felelősségem, én állítottam be őket a csapatba. A csapat akkor is csapat, amikor nem sikerülnek a dolgok. A játékosoknak át kell érezniük ezeket a meccseket, sokkal többet kell adni. Egy-két játékos mintha megadta volna magát, és óriási felelőtlen dolgokat csináltunk. Nem az ellenfél játszott minket túl. Az első gólnál akár is le is vehette a labdát a játékosom, erre odapasszolta az ellenfélnek. Nem az van, hogy itt eladják magukat a játékosok, hanem itt teljesíteni kell. A biztos bennmaradás a cél. A játékosoknak alárendelt szerepet kell játszaniuk a klub érdekében. De aki mégsem így gondolja, az előbb utóbb észreveszi majd… Feljutó csapatként nem lehet más a cél, csak a bennmaradás. A fordulópontokból az elején nem jöttünk ki jól. Többet kell tenni, hogy a holtponton átlendüljünk.


Ferencváros–Balmazújváros 5-0

Thomas Doll, FTC: – Ahogy a legutóbbi hazai meccsen, ismét sok gólt lőttünk, sok helyzetet alakítottunk ki, nagyon szórakoztató mérkőzést játszottunk. Az elmúlt két hazai mérkőzésen tíz gólt szereztünk, ez egyáltalán nem magától értetődő teljesítmény. A fiúk alaposan felkészültek erre a meccsre, miután múlt héten könnyelműen pontokat adtunk ki a kezünkből. Jól kezdtük a meccset, korán vezetést szereztünk, szépen kidolgozott akciókból lőttünk gólokat. Végig támadólag léptünk fel, ennek ellenére nem hagytunk lehetőségeket az ellenfélnek. A csapat önkívületi állapotban játszott, talán még ennél is több gólt szerezhettünk volna. Nagyon örülök, hogy amióta a Fradi edzője vagyok, egy-egy elvesztett meccs után rendszeres, hogy gyorsan visszatalálunk a győztes útra. Böde mesterhármast lőtt, igen. Ezért játszik elöl… De komolyra fordítva: nagyon fontos volt számára, hogy végre problémamentes, sérülésmentes felkészülése volt. Azt hiszem, a csapaton belüli konkurenciaharc is jót tett neki. A régi Böde Danit láthatjuk, aki nem véletlenül játszik hosszú évek óta itt, a Fradinál. Minden szempontból jól érzi magát az együttesben, így lehet ilyen jó teljesítményt nyújtani.

Horváth Ferenc, Balmazújváros: Nincs mit beszélni erről a meccsről, megvertek minket öt-nullra. Jól játszott a Fradi nagyon. Csináltunk olyan hibákat, amilyeneket eddig nem, és olyan dolgokat felejtettünk el, amelyek eddig kőbe voltak vésve. Azt gondolom, két játékosom volt a mérkőzés előtt, aki életében játszott már a Groupamában ilyen nyomás alatt. Szokni kell. Most jól beszoktattak minket.

Forrás: fradi.hu, m4sport.hu


Mezőkövesd–Haladás 2-1

Tóth László, Mezőkövesd: – Nagyon kiélezett párharc volt. Látszik, hogy kielemezték egymást a csapatok. Ezt a stílust igazán bátor tizenegy játékossal lehet játszani. A szakmai stáb munkáját is igazolja, hogy mennyire sikerült felkészíteni a csapatot a mai találkozóra. Rengeteg jó játékosa van a Szombathelynek, de lehet, hogy túlbiztosították, de ez sülhetett volna el jól is. Örülök annak, hogy a mi stílusunk és játékunk sült el jobban.

Michael Hipp, Haladás: – Ma egy kiegyenlített mérkőzést játszottunk. A helyzetkihasználásban a hazaiak eredményesebbek voltak. A mérkőzés előtt tudtuk, hogy jó passzban vannak a hazaiak, és egy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Megpróbáltuk a mezőkövesdiek játékát semlegesíteni. Az első félidőben pontrúgásokkal veszélyeztettek a csapatok. A folytatást aktívan kezdtük, és ugye ott volt Kovács Lóránt helyzete, melyet nem értékesített. A hazaiak jobb helyzetkihasználása döntött ezen a mérkőzésen.

Forrás: haladas.hu


Videoton–Diósgyőr 4-1

Marko Nikolics, Videoton: Gratulálok a játékosoknak, jó teljesítményt nyújtottak. Fontos három pontot szereztünk egy erős ellenféllel szemben, egyáltalán nem könnyű a DVTK ellen játszani. Gratulálok a szurkolóinknak is, végig a csapat mögött voltak a mai meccsen is. Úgy érzem, sikerült jól felkészülnünk a Diósgyőrből, most egy nap pihenő következik, majd megyünk tovább és jöhet a Balmazújváros elleni mérkőzés. Szeretném, ha háromból három győzelemmel kezdenénk a bajnokságot, és úgy tudnánk elmenni a válogatott-szünetre. De tisztelnünk kell ellenfelünket, hiszen hiába állnak kiesőhelyen, tőlünk már négy pontot elvettek. Meccsről-meccsre jobb teljesítményt nyújt a csapat, jobb az atmoszféra is, szóval jó úton járunk, de természetesen a földön kell maradnunk. Danko ma remekül játszott, a játékvezetőt pedig sem most, sem máskor nem minősítem. Tiszteljük őket is, ahogy ellenfeleinket, de ez egy kétirányú utca. Danko közel harmincöt éves, jó teljesítményt nyújtott, remek mentalitással játszott, tele van energiával. Az olyan játékosok, mint ő, Huszti Szabolcs, Juhász Roland, vagy éppen Gera Zoltán tiszteletet érdemelnek, néha meg kell védeni őket. Nem különleges bánásmódra gondolok, hanem tiszteletre.

Bódog Tamás, DVTK: – Gratulálok a Videotonnak, a mérkőzés képe alapján ma jobb volt, és megérdemelten győzött, sok sikert kívánok neki a továbbiakban! Az első félidő nem úgy sikerült ahogy szerettük volna, mert nem mertük felvállalni azokat a bátor támadásokat, váltásokat, amiket megbeszéltünk. A második félidőben sajnos már rákényszerültünk erre, akkor jobban is működtek a dolgok. Büszke vagyok a csapatra, mert hátrányban is támadó felfogásban játszott, megpróbált mindent. Megvan a mérkőzés tanulsága, amit a párharcokba beletettek a második játékrészben a játékosok, úgy kellett volna az elsőben is. Hiába mondják, hogy mi vagyunk a legpárharcerősebb csapat, ha nem minden mérkőzésen mutatjuk ezt meg, és akkor így járunk, mint ma. Egyértelmű, hogy számít az összeállításnál, hogy kik nem játszhatnak, de akik ma pályára léptek, azok mindent megtettek, amit lehetett. Ha komplett csapattal álltunk volna föl, akkor is kikaphattunk volna. Nem örülünk a vereségnek, azon leszünk, hogy legközelebb ne kapjunk ki, de a Videoton otthonában nem szégyen kikapni, más csapatok is el fognak itt vérezni.

Forrás: vidi.hu, dvtk.eu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik