NB I

Az Újpest edzője szerint csapata elfelejtett védekezni

Szeretik irányítani a játékot, folyamatosan támadni akarnak.

Az Újpest a második tavaszi fordulóban meglepetésre 3-2-re kikapott hazai pályán az utolsó helyen álló Mezőkövesdtől, szombaton pedig a Debrecen otthonában lép pályára.

Ezt olvastad már?
Lionel Messi kimaradt a Barca-meccskeretből – hivatalos

‒ Mi egy támadó felfogásban játszó csapat vagyunk, támadni akarunk, irányítani a játékot. Éppen ezért akadnak olyan játékosaim, akik elfelejtik, hogy be kellene segíteniük a védekezésbe, legyenek bármilyen távol is a saját kapunktól, mert úgy gondolják, a következő labdával be is fejezhetik a mérkőzést. De előtte azt a labdát meg kell szerezni – nyilatkozta Nebojsa Vignjevic vezetőedző az M4 Sportnak.

Hozzátette, az utóbbi években éppen azért veszítettek többször Debrecenben, mert mentek előre, ami mindig is jellemezte őket.

Az újpestieket leginkább a gólszerzés érdekli Fotó: MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik