PSG-Lorient (0-1) 1!
A milliárdos fővárosi alakulat remekül mutatkozik be a Parc des Princes-ben: szerintünk legalább kettővel verik majd a lelkes vendégeket.
A piros-kékek a nyáron kinőtték a gall bajnokságot. Igen, a nyáron, hiszen olyan költekezésbe kezdtek, amellyel egy gárda sem vehette fel a versenyt. Carlo Ancelotti tulajdonképpen csak köhhintett egy nevet, és Leonardo, a klub ügyvezetője már szállította is a kiszemelt áldozatot. Így aztán Lavezzi, Thiagi Silva, Ibrahimovics és Lucas is többek között a francia fővárosba költözött.
És bizony tavaly sem volt gyenge a PSG, igaz, a bajnokságban csak a második helyen végeztek Pastoréék a remeklő Montpellier mögött. Az elmúlt esztendőben hazai pályán remekeltek Mottáék, csak kétszer kaptak a Parc des Princesben: az egyik nyertes a fővárosban a Lorient volt, épp a nyitófordulóban… Kísért a múlt? Szerintünk nem!
A Loirent tavaly éppen bent maradt az első ligában: mindössze egy egységgel gyűjtött többet, mint a búcsúzó Caen. Abban, hogy meleg lett a pite, nagyban közrejátszott, hogy vendégségben felettébb gyengék voltak a fiúk: 1 siker (ugye, tudjuk hol…), hat iksz, és 12 zakó. Nem éppen veretes sor…
A felkészülési időszakban gólgazdag meccseket játszott a gárda: adott is, de kapott is rendesen. Ám nem PSG szintű együttesekkel mérkőzött meg a narancssárga alakulat.
2008 óta nem nyert a PSG otthon a Lorient ellen! Egy iksz és két vereség a mérleg a fővárosiak szempontjából. Tehát van mit törlesztenie a piros-kékeknek…
És törlesztenek is, sőt, azt gondoljuk, hogy legalább kettővel veri a sztárcsapat a vendégeket. Tippünk tehát hendis hazai siker!
DVTK-Eger (0-1) 1!
Kettővel is elverheti Sisa Tibor legénysége az újoncot. Nincs semmi bajunk az egriekkel, ám látva eddigi teljesítményüket, szerintünk nagy falat lenne a döntetlen a diósgyőri katlanban…
Az eddig játéknapokon a DVTK egy hazai sikert (Újpest 2-1) és egy idegenbeli vereséget (Kispest (1-2) könyvelhetett el. A miskolci ütközetből akár jobban is kijöhetett volna a piros-fehér együttes, hiszen rengeteg helyzetet puskáztak el Seydiék. A kispesti mérkőzésen nem állt messze a pontszerzéstől a borsodi gárda, ám végül a hazaiak csak bedarálták őket.
Az előző szezonban is zömében hazai pályán gyűjtögette a pontjait a DVTK, amely végül a 7. pozícióban zárta a pontvadászatot. Erős csapatnak tartjuk a Diósgyőrt, amely szerintünk a 4-6. helyre pályázhat a végelszámolásnál.
Az Eger bravúros tavaszi hadjáratának köszönheti a feljutást, megelőzte a Szolnokot és a Békéscsabát is, így szerezve meg az első helyet a keleti-csoportban. A nyáron aztán igyekeztek erősíteni a hevesiek, ám a volt angyalföldi különítmény eddig egyelőre nem tett csodát. Talán csak Németh Norbert megszerzése számít igazi nagy fogásnak, a szervező középpályáson látszik, hogy valóban élvonalbeli futballista.
Simon Antal alakulata az első fordulóban Szombathelyen vizitált, ám hiába vezettek a piros-kékek még a szünetben, a második játékrészben totálisan összeomlottak, így 4-2-es vereségbe szaladtak bele. Aztán az Eger a Siófokot Angyalföldön volt kénytelen fogadni: ellentéte félidők után 1-1-es igazságos végeredmény született.
Az a meggyőződésünk, hogy a hazaiak ledorongolják a derék egrieket. A sima hazai tuti, sőt, még a hendis DVTK-siker is adható!