Hírek

Listavezeztők hétvégéje

Ma a Rops és az Elfsborg sikerét várjuk...

Rops-PK 35 Vantaa 1!

Rangadót rendeznek a finn másodosztályban. A listavezető szerintünk nem hibázik, és tovább növeli előnyét!
Bevalljuk férfiasan, hogy a Rovaniemivel szemben elfogultak vagyunk. Egyrészt ugye létezik a Mikulás-legenda, másrészt a derék Rops sorsa nagyban hasonlít egy másik kedvencükhöz: a Haladás is élt meg olyan időszakot, mint a finn “testvére”, ugyanis rendre ingázott a két osztály között. De a személyes élmények mellett azért vannak még érveink!
A gárda magabiztosan vezeti a tabellát, 11 meccs után 29 egység szerepel a neve mellett. hazai környezetben, a Rovaniemen keskuskenttä-ban ( 🙂 ), eddig nem hibáztak Kokkoék! 6-0-0-ás mérleghez 16-2-es gólarány párosul! Azért ez mindenképpen elismerésre méltó eredménysor…
Remek formát mutatnak Granlundék, hiszen még őrzik veretlenségüket (9-2-0), előnyük az üldözőkkel szemben immáron hét pontra duzzadt. Ha így folytatja a Rops, akkor nem lesz gond a visszajutással.
A PK 35 Vantaa együttesére sem lehet panasz, hiszen a társulat a dobogó legalsó fokáról várja a folytatást. 11 fellépésen 20 pontot zsebeltek be a fiúk, ám egységeik zömét otthon gyűjtötték be (13-at). Idegenben tehát szeszélyesen tolja a Vantaa: 2-1-2-es a mutatójuk, legértékesebb sikerüket a Viikingit ellen aratták még a szezon elején.
Nem is voltak rossz formában a legények, ám a múlt héten csúnyán lemészárolták őket, ráadásul saját közönségük előtt: a Viikingit visszaadta a verést, egy négyest rajzolt a PK 35-nek!
Májusban, fordított felállásban ikszeltek a felek, két éve viszont, amikor a Rops éppen másodosztályú volt, Rovaniemiben sima 3-0 lett a hazaiak javára.
Abban azért nem vagyunk biztosak, hogy megint ennyire sima lesz a meccs, de a hazai siker szerintünk borítékolható. Hajrá Rops!

Atvidabergs-Elfsborg 2(x)! Mindkét fél betalál: IGEN!

A bajnokesélyes győzelmi esélyekkel lép pályára az újonc otthonában. Szerintünk legrosszabb esetben is egy ponttal gazdagodik a listavezető.
A svéd bajnokságban a szünet után újra beindul az élet. A 13. fordulóra készülnek a gárdák. A hazai alakulat jelenleg a 6. helyen tanyázik, amely mindenképpen elismerésre méltó az újonctól. A brigád 12 meccs alatt 17 pontot gyűjtött, odahaza 4-0-2-es mutatót produkálva. A hazai gólaránya is figyelemre méltó: 13-7, tehát nem unalmasak a meccseik saját pályájukon.
Nincsen rossz passzban a társulat, hiszen négy bajnokit vívott meg veretlenül: kettő hazai siker mellett két idegenbeli iksz szerepel a nevük mellett. A két otthoni veresége egyébként két, kvázi nagycsapattól csúszott be: a Helsingborg és a Hacken vitte el mindhárom pontot tőle.
Az Elfsborg az idén a csúcsra érhet! A sárga-feketék remekül kezdték a bajnokságot, és a táv feléhez közeledve 30 egységgel, 8 pontos fórral vezetik a svéd élvonalat. A borasi gárda eddig még nem ikszelt, otthon hibátlan a mérlege (6-0-0), idegenben 4 siker mellé két zakó csúszott be (Helsingborg, Malmö).
Az Eb-leállás előtt 10 fellépéséből 9-et behúzott a gárda, tehát parádézott a csapat. Nagyszerű a gárda védelme, ezt bizonyítja, hogy 12 mérkőzésen mindössze 7-szer vették be a kapuját. A támadószekcióra sem lehet panasz, hiszen immár 22 lőtt gólnál jár az Elfsborg.
Két éve már találkozott egymással a két alakulat, akkor, ebben a felállásban 1-1 lett a végeredmény. Most is jó eséllyel betalál majd mindkét fél, a döntetlent sem tartjuk ördögtől való tippnek, ugyanakkor a vendégek sikerében jobban bízunk!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik