Az NB III Alföld-csoportjának 16. fordulójában a Tápiószecső FC 2-0-ra nyert a Kecskeméti TE II otthonában. A vendségek a tavaszi első játéknapot megelőzően a kilencedik, a hazaiak pedig a harmadik helyen álltak a tabellán, mégsem a bravúrgyőzelem ad különös hírértéket a találkozónak, hanem az, hogy a kecskemétiek csapatában az első félidőben ott volt a klub 44 éves játékos-megfigyelője, Czéh László! A KTE harmadosztályú kerete komoly átalakuláson esett át a téli időszakban, hiszen több olyan játékos is elhagyta a csapatot, aki korábban itt kapott lehetőséget. Összesen csupán kilenc, kifejezetten az NB III-as kerethez tartozó labdarúgója maradt Török László szakmai igazgatónak, aki rajtuk kívül az élvonalbeli kimaradókkal és a fiatalokkal számolhat.
A keret bővítése miatt Czéh László ismét a KTE labdarúgójává vált. A Rangadó.hu megkeresésére elmondta, szívesen végigjátszotta volna a meccset, de betegség miatt gyengélkedett, így csak egy félidőt bírt. Hozzátette: a jövőben is csak abban az esetben száll be, ha nélküle nem lenne meg létszámban az együttes.
– Gratulálunk a visszatéréséhez! Kitől származik az ötlet?
– A szakmai igazgatónk, Török László ötlete volt, de remélem, nem lesz ez olyan hosszú visszatérés – reagált a Rangadó érdeklődésére Czéh László.
– Miért? Nem esett jól a mozgás?
– Ha úgy alakul, néha besegítek az egyéni képzésben vagy az edzésekben az utánpótlásnál, illetve az NB III-as csapatnál, tehát a mozgás, ami egy 44 éves öregembernek kell, az megvolt eddig is! Sőt, szívesen a pályán maradtam volna a második félidőben is, de a gyerek éjszaka belázasodott, egész éjjel virrasztottunk, ráadásul elkaptam tőle az influenzát, reggel már hasmenés volt. A vasárnap délelőttöt a kórházi ügyeleten töltöttük, onnan mentem a mérkőzésre, és a szünetben nem éreztem jól magam…
– Meddig tervezi az aktív játékot?
– Átalakulóban van a klub modellje. A fiatalabb játékosokat megpróbáljuk minél fentebb játszatni. Pekár László, Patvaros Zsolt, Tölgyesi Viktor és Farkas András a felnőtt kerettel készül, nem lehet tudni, ki játszik vissza, több távozója is volt az NB III-as csapatnak, szűkült a keret, ráadásul most sérülések és eltiltások is voltak, tehát csak abban az esetben szállok be, ha nélkülem nem lenne meg létszámban az együttes. Egyébként is csak három túlkoros játszhat. Persze lehet, hogy a nyugdíjasokra is vonatkozik kedvezmény! Az lenne a jó nekem!
– A KTE-nél mit takar pontosan a játékos-megfigyelő feladatköre?
– Utánpótlásszinten nézem a játékosokat, igyekszem a kisebb csapatok mérkőzéseire is eljutni, onnan próbálok a klubhoz segíteni fiatalokat. Ez az iskolaváltás körüli korosztály. Nem könnyű a helyzet, mert akikben nagyobb potenciál van, azokat az akadémiák már leigazolták. Előfordul, hogy felnőtt szintén a szakvezetés előre kinéz egy játékost, akkor őt is figyelemmel kisérem. Így találtuk meg Gyurcsó Ádámot két és fél évvel ezelőtt. Szabó István hívta fel a figyelmet rá, elmentem, megnéztem, és megtetszett a játéka, ezért ajánlottam a kluboz. Jó lenne, ha találnék még hozzá hasonló tehetségeket. Néhány ügyes fiatal most is van a tarsolyomban, de nem könnyű őket mozdítani.
– Ez a munka kielégíti szakmailag?
– Néhány meccsen ültem a kispadon edzőként, de úgy mozogtam abban a közegben, mint tű a szénakazalban. Nem biztos, hogy annyira fekszik nekem… A játékos-megfigyelésen kívül részt veszek az egyéni képzésben, a középpályások munkáját segítem a különböző korosztályokban.