A 14. percben Szakály Péter kapott labdát a Kecskemét kapujától nagyjából húsz méterre. Kétszer megtolta, majd a tizenhatos vonala előtt ellőtte, pontosan a bal alsó sarokba! A Ferencváros után tehát most a KTE-nek is lőtt egy rendkívül technikás gólt (1-0)! A semmiből szereztek vezetést a hajdúságiak, hiszen a találat előtt, és azután sem alakult ki említésre érdemes helyzet egyik kapu előtt sem. A 24. percben Bouadla tekert szabadrúgást körülbelül 23 méterről, a labda alig kerülte el a felsősarkot. A 27. percben Bouadla kanyarított be egy újabb szabadrúgást, Varga József a kapu előtt átlépte a labdát, amely így a meglepett Németh Gáborról kipattant, de aztán megkaparintotta, pedig éppen érkezett Szakály, aki azonban sportszerűen átugrotta a kapust.
A gól után átvette az irányítást, a kezdeményezést a DVSC, és sorra dolgozta ki lehetőségeket, voltak olyan percek, amikor kapujuk elé szegezte ellenfelét. Igen ám, de amikor kijött a szorításból a KTE, rögtön egyenlített, méghozzá egy ahhoz hasonló és olyan váratlan góllal, mint amilyet a házigazda szerzett korábban: a negyvendik percben Bertus Lajos bombázott 22 méterről a rosszul helyezkedő és árnyékra vetődő Novakovics mellett a hálóba! Érdekes első félidő után döntetlen volt az állás.
Fél per telt el a második félidőből, amikor Alempijevics nagy lövése kerülte el a hazai kaput. Az 55. percben Kulcsár Tamás lőhetett volna az ötösön belülről, de Balogh Béla beleállt a kísérletbe. Telt-múlt az idő, de a debreceniek láthatóan nehezen boldogultak a Kecskemét rendkívül stabil és felkészült védelmével. Néha a vendégek is tiszteletüket tették ellenfelük kapuja előtt, de nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, aztán a hetvenedik perc tájékán még aktívabbá váltak támadásban! A 77. percben Simac fejesét fogta Németh Gábor. A 79. percben Varga Róbert buktatta Szakály Pétert a tizenhatoson belül, jogosan járt a tizenegyes a DVSC-nek, Coulibaly büntetőjét azonban védte Németh Gábor!
A 83. perben Meye iramodott meg a balszélen, középre passzolt, de Stevo Nikolics egy hajszállal lemaradt a labdáról. A legvégén kitartóan ostromolt, nagy erőkkel támadott a Debrecen, de sokáig úgy tűnt, hogy a KTE taktikája jó kivitelezéssel, és pontszerzéssel párosul. Igen ám, de a 91. percben egy szöglet után kifejelt labdát Nagy Zoltán 16 méterről a hosszú sarokba lőtte, ez volt a slusszpoén, nagy izgalmak közepette nyert a DVSC (2-1)!
Három távoli gól, egy kihagyott tizenegyes, tényleg érdekes meccs volt, amelyen a mutatott játék alapján a döntetlen lett volna a reális eredmény.