Hírek

Visszafordíthatatlan események indultak el III.

Leginkább a szurkolók vannak átverve a magyarországi bundázással.

Kapcsolódó cikkek

A szombathelyi Nyugat Rádió reggeli műsora, az Élesztő vendége volt szerdán dr. Czeglédy Csaba ügyvéd, Aczél Zoltán védője. Az élő adásban elhangzott beszélgetés szerkesztett változatát a Rangadó.hu három részletben közli. Az első felvonásban az edző letartóztatásának módjáról, a horvát példáról, és a kocsmai beszélgetésekről olvashattak. A második epizódból kiderült, mi igaz a nyomozási alkuról szóló pletykákból, és mit kockáztat egy edző a bundázással?! A mai, harmadik részben választ kaphatunk arra, miért a szurkolók vannak leginkább átverve, megszűnt-e a bundázás hazánkban, mely kluboknak kellene példát mutatniuk, és miért tetű egy-két újságíró?

– Egyedül Aczél Zoltán védekezhet jelenleg szabadlábon azok közül, akik nem tettek terhelő vallomást önmagukra?
– Nem. A Sütő-Horváth kettős aljas módon több csapattársát is meggyanúsította, ők is szabadlábon védekeznek. Nem tudom, hogy az a 26 éves játékos, aki csak a labdarúgáshoz ért, most, hogy el akarja tiltani az MLSZ, mit fog kezdeni az életével. Tehát nem csak Aczél Zoltán élete futott vakvágányra a hazugságok miatt, csak a többiek ügye nem vert ekkora port.

– Mit gondol az egész magyarországi bundaügyről?
– Az idősebb játékosok állandóan mesélik a sztorikat, tehát úgy gondolom, hogy elég régóta jellemzője a magyar labdarúgásnak. Másrészt a különböző dolgok szabályokba ütköző befolyásolása a magyar embernek egy kicsit a sajátja. A puskázás szó annyira magyar, hogy például nincs angol megfelelője! A magyar embernek a túléléshez persze az elmúlt évszázadokban mindent ki kellett találnia. Megértem kicsit azokat a játékosokat, akik az ellehetetlenült helyzetükben bármibe belementek, de azért tartom például a szombathelyi játékost, Sütőt rendkívül hazugnak és aljasnak, mert a Nemzeti Sportban két oldalon elpanaszolta, hogy ő nem kapott fizetést, és milyen rossz helyzetben volt, ezért csalt 2009 májusában. De bevallotta a rendőrségen, hogy 2008 őszén is befolyásolt meccseket, pedig akkor még nem tartozhatott neki a Siófok több havi bérrel! Saját bevallása szerint tízezer eurót kapott egy mérkőzés befolyásolásáért, ami akkor 2,8 millió forint jelentett. Ez tízszerese volt Aczél Zoltán egyhavi nettófizetésének! Pár játékos a bundázással nagyon jól keresett. A magyarországi bundázásról azt gondolom, hogy leginkább a szurkolók vannak átverve. Emlékszem, amikor tizenévesen a szüleimtől kapott összes zsebpénzt arra költöttem, hogy a Haladást el tudjam az idegenbeli meccsekre kísérni szurkolói busszal. Nagyon rossz érzés volt, amikor nagyon messzire utaztunk, és kikapott a Hali, és onnan még vissza kellett utaznunk… Biztos, hogy kinyílna utólag is a bicska a zsebemben, ha megtudnám, hogy mi, hülyék elutaztunk az ország másik felébe, pár játékos meg már pénteken tudta, hogy ki fogunk kapni azon a meccsen. Természetesen föl kell lépni, és el kell ítélni azokat a játékosokat is, akik ebben részt vettek, csak ne higgyük azt, könyörgöm, hogy az utolsó gyári munkás lopta el a gyárat. Ne higgyük azt, hogy húszéves játékosok irányítják a fogadási csalást, és nem is azok, akik most előzetes letartóztatásban vannak. Meg kell nézni, mi történt Horvátországban. A nyomozóügyészektől is kérdeztem már, miért nem kapják el azokat, akik nyilvánvalóan a legmagasabb szintről irányítják a dolgokat. Választ nem kaptam. Illetve érzékeltették, hogy mindenkire rákerül a sor. Kíváncsian várom…

– Jelen idő?
– Irányítják, persze! Miért, megszűnt a bundázás? Ha elítélnek egy gyilkost, akkor már nincs több gyilkosság? Ha elkapnak egy ittas sofőrt, elveszik a jogosítványát, akkor soha többet senki nem fog ittasan vezetni? Biztos, hogy nem szűnt meg a bundázás, legfeljebb még körültekintőbbek lettek az elkövetők. Abszolút helyes az ezzel szembeni fellépés. De ha a társadalom által megbízottak nem kapják el, és ezt követően a társadalom nem rekeszti ki azokat, akik ezt ténylegesen irányítják, akkor rengeteg Sütő fog még kinőni a földből. Ne csak a végrehajtókat és a katonákat akarják elkapni a hatóságok! Horvátországban azt mondta a nyomozóhatóság, hogy ha 2008–2009-ben volt bunda, akkor talán jelenleg is van. Feltették a kérdést maguknak, majd bizonyították, hogy jelen időben is él és virul. Kíváncsi lennék arra, ha most egy nyomozó százezer euróval a táskájában elindulna NB I-es meccseket megvenni, akkor tudna-e. Én nagy összegben fogadnék arra, hogy sikerülne neki…

– Miért van az, hogy Messi vagy Ronaldo fizetését pontosan tudhatom, de hogy mennyit keres egy NB I-es focista, az tabu, annak ellenére, hogy komoly önkormányzati pénzek is vannak a magyar labdarúgásban.
– Egyrészt a magyar ember nem szereti elmondani, hogy mennyi a fizetése, mert elég irigy a társadalmunk. Tőlünk nyugatabbra az emberek büszkék arra, hogy mennyit keresnek. Aczél Zoltán családja többször megkért, hogy ne hangoztassam, mennyi volt a fizetése Zolinak a Haladásnál. Ezen én mindig csodálkozom egy picit, de a magyar ember ezt nem szereti megmondani. A Haladás többségi önkormányzati tulajdonú cég, tehát nehéz lenne zsebbe fizetni az alkalmazottaknak. Korábban sok helyen biztosan több helyről kaptak fizetést a játékosok, és valószínűleg kivágja a biztosítékot, ha valaki azt állította volna, hogy xy magyar sztárfocistának csupán bruttó 150 ezer forint a fizetése. A Videotonnak, a Debrecennek, a Győrnek, a Haladásnak vagy a Paksnak példát kellene mutatnia, de úgy tudom, hogy Zalaegerszegen is mindenki be van jelentve rendesen, ekhósan. Másrészt azért állok értetlenül az egész ügy előtt, mert mintha valakik nem akarnák ténylegesen megoldani ezt a problémahalmazt. A klubok egy része fiktív költségvetést ad le az MLSZ-nek, és pár hónap után már tartoznak is a játékosoknak, meg az adóhatóságnak, meg mindenkinek. Havonta kérjen az MLSZ nullás igazolást az NB I-es kluboktól, és ha ezt nem tudják bemutatni, akkor vonjanak le három pontot naponta. Lehet, hogy jövőre csak nyolccsapatos lenne az élvonal, de legalább rend lenne, és nem azt hallgatnánk a tavaszi első fordulót követően, hogy még mindig nincs a Vasasnak tulajdonosa, és nem tudni, ki fog fizetni a játékosoknak. Ha nem kap egy labdarúgó hónapokig fizetést, akkor annak az lehet a következménye, hogy egyszer úgy dönt, hogy bennragad egy les-szituációnál…

– Tetű újságírónak nevezett néhány kollégát, akik a bundaüggyel foglalkoznak. A sajtó valóban manipulálja ezt az egész ügyet?
– Nem tudom, mi vesz rá egy újságot, hogy felületet adjon annak a Sütő Lászlónak, aki saját bevallása szerint legalább öt-hat meccs elcsalásában vett részt, és többtízezer eurót keresett rajta. Ezt az embert pár újságíró körbenyaldosta. Egy-két újságíró pedig rendszeresen felhívja a más szerkesztőségbeli kollégákat, és a jól informáltat játszva a fülükbe sugdosnak mindenféle baromságokat. Ugyanezek az aljas emberek kezdték el decemberben mondogatni, hogy Aczél Zoltánnal szemben van ám más bizonyítéka is a hatóságnak! El kell csak olvasni így utólag, hogy mik voltak folyamatosan bedobva a sajtóba. Aztán nem hogy több bizonyíték lett, egyre kevesebb maradt… Közben pedig van egy ember, akinek részben tönkrement az élete. Egy életerős magyar férfi, akinek el kellene tartania a családját, de azt az egy dolgot, amihez ért, amit szeret, nem csinálhatja. Nyolcezer forintért elmenne egy serdülőcsapatot edzeni, de nem tudjuk, hogy van-e olyan klub, ahol a serdülőcsapathoz odahívnák. Tönkrement az élete, de valakik most azért ugrálnak, mert nem értik, miért csendesedett el a botrány Aczél Zoltán körül. Ettől még az élete nem oldódott meg. A jelenlegi helyzet nyugalmi állapotnak tűnik kívülről, de vannak dolgok, amelyek visszafordíthatatlanok. Szerintem, senki nem cserélne vele…

– Találkozott-e olyan irattal, vallomással, amely arra utal, hogy a Haladás jelenlegi játékosai közül bárki érintett a bundaügyben?
– Valószínűleg már megváltunk volna attól a játékostól, ha ilyet olvastam volna… Aczél Zoltán azt kérdezte tőlem december közepén: „Csaba, nekem tudnom kell, hogy tényleg hiszel-e bennem!” Azt válaszoltam, hogy nekem a Haladás mindennél fontosabb, és akkor is védeném, ha érezném, hogy valami stikli volt a dologban, de akkor nem küzdenék azért, hogy maradjon a Haladás edzője… Ha úgy érzeném, hogy Haladás-játékos érintve volt a bundában, akkor megválnánk tőle, mert nem idevaló. Nem hiszem, hogy újságcikkeket meg letartóztatásokat kellene megvárom ahhoz, hogy megtegyem a szükséges lépéseket. El tudnám intézni, hogy nagyon gyorsan eltávolítsa a vezetés azt a játékost. Ezért is jó a Haladás koncepciója, hogy jórészt szombathelyi játékosok alkotják a csapatot. Azt szögezzük le, hogy vélhetően senki nem költözne el önszántából a városából… Azok a szurkolók, akik az utolsó pénzüket is elköltik a Haladásra, vajon mit csinálnának azzal a játékossal, aki szombathelyiként eladná, mondjuk a Zalaegerszeg elleni meccsünket? A szombathelyi játékosok egyébként nem a fenyegetettség miatt nem bundáznak: ők ugyanúgy szeretik ezt a klubot, ahogy én és még tízezer szombathelyi.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik