Hírek

Szentpéteri visszatér finn sikerei színhelyére

Szentpéteri Viktor újra rászánta magát, hogy külföldön védjen.

Kapcsolódó cikkek

A kapus elfogadta a felkérést attól a finn csapattól, ahol korábban már két olyan sikeres évet töltött, amikor a Lahti fennállása leghangzatosabb sikereit érte el. Szentpéterit akkor a társai és a szakmai stáb a csapat legjobb játékosának választotta.

– Két szezonon keresztül védett a finn FC Lahti csapatában, majd Máltán a Sliema Wanderers első számú kapusa volt, ahonnan tavaly augusztusban igazolt Rákospalotára. Mi történt önnel azóta?
– Két sikeres évet már eltöltöttem az FC Lahtinál, majd jött Málta, ahol mint tudjuk, a labdarúgás nincs olyan magas szinten, mint Finnországban, vagy akár Magyarországon – mesélte Szentpéteri Viktor. – Hazajövetelem után visszatértem eredeti csapatomhoz, a REAC-hoz, ahol egy rövidtávú szerződést kötöttünk decemberig. Rákospalotán egyébként a társaim szavazatai alapján megkaptam a csapatkapitány karszalagot is. A szerződésem lejártával azonban több ajánlat, felkérés is érkezett hozzám.

– Honnan érkeztek megkeresések, és miért döntött mégis úgy, hogy külföldre megy?
– Többször is nyilatkoztam már: nagyon szívesen védenék továbbra is itthon, a véleményem nem változott, viszont sajnos olyan „élmény” ért, ami a távozás felé billentette a mérleg nyelvét. A sztori nagyon tanulságos, azt gondolom, több magyar játékos van, aki átesett már ilyen vagy hasonló helyzeten. Megkeresés érkezett a Gyirmóttól, amely csapathoz lelkesedéssel utaztam el egy hétre. Az edzések mellett meg tudtam mutatni magam két meccsen is. A szakmai menedzsment teljesen elégedett volt velem, de a finisnél mégis történt valami. Mint megtudtam a háttérből, állítólag egy olyan volt dunaújvárosi edzőm szólt utánam, hogy ne engem válasszanak a gyirmóti vezetők, akinek úgy tudtam, minden idejét inkább az egyik volt utánpótlás-válogatott körüli teendők kötik le. Sajnálom, hogy itthon még mindig helyet kapnak az ilyen „baráti megfúrások”, és nem számít, hogy ki mit tesz le szakmailag az asztalra. A Gyirmóttal egy időben megkeresett a Budaörs és FC Lahti csapata is. Hosszasan gondolkodtam, hiszen a Budaörs menedzsmentjében egy profi, korrekt csapatot ismerhettem meg. Végül szakmai fejlődésem miatt inkább az első osztályú FC Lahtit választottam újra. Szomorúsággal tölt el, hogy itthon ilyenek történhetnek, de vigasztal, hogy vannak olyan csapatok is, mint a Budaörs. Mindenképpen büszke vagyok, hogy az, amit két év alatt elértem Finnországban, olyan erős tényező volt, hogy visszahívtak.

– Meddig szól a finnországi szerződése, és milyen tervei vannak még a pályafutása alatt?
– Novemberig írtam alá, de a nyári átigazolásnál is lehetőségem van továbblépni, ha jobb ajánlatot kapok. Terveim között szerepel megtanulni a sportkommentátori szakmát, amibe itthon már belekóstolhattam a Sport TV-ben, illetve a Finnországban töltött két év alatt is több alkalommal szerepeltem nemzetközi sajtótájékoztatókon, sportrendezvényeken. Ezen a területen is képezni fogom magam a jövőben, de elsősorban a védésre koncentrálok. Úgy érzem, most vagyok szakmám csúcsán, de az is biztos, hogy van még mit tanulnom. Szerencsére a kapusok a harmincas éveikben a legjobbak, így van még legalább hat-hét évem, amikor megfelelően tudok teljesíteni.

Szentpéteri Viktor finnországi eredménylistája
• A finn nemzeti napilap (Ilta-Sanomat) 2008-ban, a bajnokság végén az összesítésben a 11. helyre sorolta a játékosok ranglistáján, valamit a 3. helyre az összesített kapusrangsorban, a Lahti a harmadik helyen zárt a bajnokságban, így érve el fennállása legjobb eredményét.
• Több alkalommal is beválasztották a hónap álomcsapatába, majd a szezon végén a Lahti játékosai és a szakmai stáb megválasztották a csapat legjobbjának.
• Finn első osztályú mérkőzések száma: 40
• Finn Kupa-mérkőzések száma: 5
• Finn Ligakupa-mérkőzések száma: 7
• Európa Liga-mérkőzések száma: 8
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik