Hírek

Szolnok: műtétek és kapusgondok

Tóth Zoltán műtött térde bevizesedett, lehet, hogy új kapust kell igazolnia a Szolnoki MÁV-nak.

Ismét megsérült az NB II Keleti-csoportjában listavezető Szolnoki MÁV FC elsőszámú kapusa. Tóth Zoltán tavaly nyáron szerződött az együtteshez, remekül védett az őszi idényben, nagy érdemei vannak abban, hogy a táblázat élén telelhetnek. November elején azonban térdsérülést szenvedett egy edzésen, meg is kellett műteni. A levált porcdarabot kivették a térdéből, s a januári felkészülést már a keret többi tagjával kezdhette.

– Mostanáig végigdolgozta az alapozást, a felkészülési meccseken pedig újra bizonyította, ott a helye a csapatban – mesélte Romanek János vezetőedző. – A pénteki edzésen aztán a műtött térdére esett, amely annyira bevizesedett, hogy szombaton nem is léphetett pályára Budaörsön. Az állapota ráadásul semmit nem javult az elmúlt napokban, így jelenleg Székesfehérvárott van kivizsgáláson. Ha kiderül, hogy a sérülése súlyos, gondba kerülhetünk, hiszen nehéz hasonló képességű, azonnal szerződtethető kapust találni ilyenkor a játékospiacon.

Hogy a baj mégsem nagy, azt jól mutatja, hogy Tóth végigvédte a szerdai, Békéscsaba elleni felkészülési meccset, amelyet csapata 3-0-ra megnyert. A szolnokiaktól Kállai, Törtei, Piller, a viharsarkiaktól Pozsár, Tchana és Mészáros hiányzott.

A néhány héttel ezelőtt szerződtetett Törtei Tamás a közelmúltban artroszkópos operáción esett át.

– Pécsett műtötték friss szerzeményünket. Mint kiderült, nem vált le, csupán beszakadt egy másfél centis porcdarab, emiatt kellett kitisztítani a térdét. Most egy hétig csak gyógytornázhat, február közepén viszont már teljes intenzitással edzhet – mondta Romanek a szoljon.hu hasábjain.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik