Hírek

Csillagok háborúja – II. rész

Alig egy hónappal ezelőtt már rendeztek egy El Classicot. Ma jön egy újabb epizód. Ellátogatunk Liege-be is, ahol hazai sikert várunk, gólokkal egyetemben!

Real Madrid-Barcelona 1(x)!

Nem laca-facázunk, meghúzzuk a madridiak sikerét! Nagyon tudományos alapon közelítjük meg az összecsapást: minden sorozat megszakad egyszer! 🙂
El Classico, sokadik felvonás… Lassan már kezdi elveszíteni rangját e két gigász párharca, hiszen az elmúlt években szinte mindig úgy jött ki a lépés, hogy nemcsak kétszer, hanem legalább háromszor, négyszer, vagy ötször is randevúzott egy évben a Real a Barcával. Idén a Király Kupában akadt össze a két alakulat, és szerintünk Mourinho mester csapata előnyt szerez a visszavágóra!
Pontosan tudjuk, hogy Spanyolországban közel sincs akkora rangja a kupának, mint mondjuk Angliában, ám meggyőződésünk, hogy a két sztárcsapat komolyan veszi majd a megmérettetést. Értjük ez alatt, hogy teljes vértezettel lépnek majd pályára, és mindketten mindent megtesznek azért, hogy a legjobb négy közé kerüljenek.

Ha a formát vesszük alapul, akkor bizony a hófehérek felé hajlik a mérleg nyelve, ugyanis Ronaldóék magabiztosan menetelnek a bajnokságban. Előnyük 5 pont a Barca előtt, 18 fellépésük közül 15-öt megnyertek, egyet ikszeltek (Racing), kétszer kaptak ki (Levante, Barcelona). Pazar passzban vannak Benzemáék, hiszen a december 10-ei El Classicon elszenvedett vereség óta sorra nyerik meccseiket, támadójátékuk parádés, Ronaldo, Higuain, Benzema, Di Maria és újabban már Callejon is igencsak gólerősen futballozik, tulajdonképpen szinte mindegy, hogy a portugál stratéga milyen összetételben küldi pályára támadó-alakzatát.
A Barca november eleje óta kezdett el botladozni, hiszen Bilbaóban csak leikszelt, aztán decemberben a Getafe vendégeként kikapott, majd jött a városi rangadó, és újra csak egy pontot tudott szerezni Pep Guardiola alakulata. Persze, közben azért arattak fényes diadalokat is a katalánok, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy begyűjtötték a Klubvilágbajnoki címért járó trófeát is.
Ám idegenben valamiért nem megy Fabregaséknak. A bajnokságban 3-4-1 a túra-mutatójuk, amely egy Barca szintű gárdától kevés. A kupában eddig L’Hospitalet és az Osasuna került a gránátvörös-kékek útjába, és bizony nem kellett megizzadniuk Messiéknek a továbbjutásért.
A hétvégén a Betis látogatott a Camp Nouba, és bár nyertek Sanchezék, rég nem hallott jelenségre lettek figyelmesek a Barca futballistái: füttyszótól volt hangos a stadion, miután a sevillai zöld-fehérek 2-0-ás hátrány után egyenlítettek a második játékrész elején… Azért ehhez nem szoktak hozzá Xaviék!
Tehát azt gondoljuk, hogy Mourinho és Guardiola is erős csapattal áll ki a negyeddöntő első mérkőzésére. És ha így lesz, akkor bizony kiváló kilencven percet láthat majd a publikum!
A Real nagyon régen nem verte meg hazai pályán a Barcát, és mivel minden rossz sorozat megszakad egyszer, most Sergio Ramosék örülhetnek majd a lefújás után!
Ám nem elégszünk meg ennyivel! Javasoljuk még (Picijózsi sporttárs remek ötletét megfogadva) a sok sárga lapos opció megtételét, no és minden bizonnyal mindét háló megzörren szerda este legalább egyszer!

Standard Liege-Lierse 1! +2,5!

Gólzáport és hazai győzelmet várunk a belga kupa negyeddöntőjének visszavágóján!
A legjobb négy közé kerülés a tét a belga kupában. Az első felvonást a Standard nyerte idegenben, 2-1 arányban, tehát kényelmes helyzetben vannak a Liege-iek.

A pontvadászatban a Standard az élmezőny tagja, minden bizonnyal ott lesz a bajnoki címért folytatódó rájátszásban. A piros-fehérek igencsak Janus-arcúak az idén. A Stade Maurice Dufrasne-ben nem ismernek tréfát, 11 mérkőzésükön 8-3-0-ás mérleget produkáltak, amely a legjobb a mezőnyben. Ugyanakkor Jose Riga tanítványai idegenben ijedt nyusziként viselkednek általában, ezt az 1-4-4-es soruk bizonyítja.
Biáék a kupában a Hoogstratent és a Zulte Waregemet búcsúztatták, így jutottak el a negyeddöntőig. A társaság a Lierse elleni mérkőzésen kétgólos előnyre tett szert, ezt követően tudott szépíteni a hazai alakulat. A siker, no és a két rúgott gól mindenképpen bizakodásra adhat okot a Liege-i öltözőben…
A Lierse a 13. a bajnokságban, a kieső helyektől 7 pontos előnyben, tehát, ha nagyon nem rontják el a hajrát Chris Janssens tanítványai, úgy jövőre is az élvonalban folytathatja majd a csapat. És úgy tűnik, hogy rendesen rákoncentrál az alapszakasz végére a társulat, ugyanis Saidiék legutóbb a bajnokesélyes Gentet gyűrték le! A pontvadászatban immár három játéknap óta veretlen a csapat, ám közben becsúszott a kupavereség a Liege ellenében.
Idegenben egyébként sem megy nagyon a fiúknak, 1-3-6-os mérlege mellé 5-17-es gólarány jött össze, amely azért valljuk be, igencsak gyenge mutató. A forma biztató, ám most mégsem erre alapozzuk a tippünket!
A Standard erős otthon, a Lierse gyenge vendégként. A látogatónak – úgy tűnik – fontosabb a bajnokság, azaz a biztos bennmaradás. És ez döntő momentum lehet a tipp meghozatalakor!
És ha nem lettünk volna eddig teljesen meggyőzősek, akkor annyit még elárulunk, hogy a legutóbbi tíz ütközetüket kivétel nélkül a Liege nyerte meg! Nyolcszor úgy, hogy esett legalább három találat!
Nos, kedves blogtársak, ezúttal is e két opciót javasoljuk megtenni. Tehát először 1-es, másodszor pedig +2,5!

Andrew mester pedig egy kézilabdával és egy francia meglepetéssel várja a mai estét

Amiens – Monaco, 2 @ 3.25

Labdarúgás: Francia 2. osztály 2011/2012

Dátum: 2012-01-18 20:00 CET

Fogadóiroda: bwin
Haláltusáját vívja a Monaco a francia másodosztályban: pár éve még hihetetlennek tűnt, hogy eljut idáig a gárda, hogy a második vonalban is csak szenved. Egyszerűen képtelen meccset nyerni a gárda, de talán ma már elindulnak a lejtőn felfelé.
Az Amiens sem egy csodacsapat… Utolsó helyen tanyáznak 15 ponttal, melyet 2-9-8 14:19 mérlegüknek köszönhetnek. A gárda a legrosszabb formát mutatja a ligában, hiszen 5 meccse nem nyert a társaság: utoljára a Chateauroux csapata ellen nyertek, akkor mondjuk simán 4:0 arányban odahaza. Azóta vereség a Metz otthonában 0:1-re, 0:0 a Le Mans ellen otthon, 1:2-es vereség az Istres otthonában, 0:2 a Nantes ellen és legutóbb 1:2 a Clermont otthonában. Odahaza 2-5-3 mutatókkal rendelkezik a gárda, ez nem is tűnik olyan borzasztónak…

A vendég pedig az említett Monaco. Hatalmas szégyen lenne, ha a tavaly élvonalbeli kiesést követően idén a második vonalból is kiesne a csapat. Fel kell magát szívnia a csapatnak, nincs mese, és az Istres otthonában megnyert 1:0-s meccs talán beindítja a csapatot. Egyébként 3 meccse nem győzték le a csapatot: 2:2 a Le Havre otthonában, 0:0 a Clermont ellen odahaza, és végül az említett 1:0-s siker az Istres ellenében. Marco Simeone és Jean Petit irányítja a hercegség csapatát szeptember óta, s ha nem indul be a szekér, akkor lassan búcsút inthetnek a pozíciójuknak. Pedig olyan játékosaik vannak, mint: Ludovic Giuly vagy épp Valere Germain.
A két csapat ősszel találkozott egymással a Monaco otthonában, akkor 1:1-es döntetlennel zárult a 90 perc. Most valamiért Monaco sikert érzek, szerintem erőt merítenek a legutóbbi sikerből, s végre kimásznak a kieső zónából!
Tipp: Monaco siker!

Spanyolország – Magyarország, Hendikep -3.5 gólról Spanyolország @ 1.87

Kézilabda: Kézilabda Európa-bajnokság – férfi 2012 (SRB)

Dátum: 2012-01-18 20:15 CET

Fogadóiroda: Expekt

Halálcsoportnak is beillő négyesbe került a magyar válogatott a Szerbiában rendezendő férfi kézilabda EB-n, ugyanis a francia, a spanyol és az orosz válogatottal kell megmérkőznünk. Az oroszok elleni meccsen túl vagyunk, és a srácok szerintem csalódottan ballagtak le a pályáról, hiszen már 3 góllal is vezettünk a meccs utolsó 5 percében, az oroszok azonban döntetlenre mentették a meccset, habár nyerhettek volna. Nyernünk kellett volna, de ez a döntetlen még mindig jobb, mintha kikaptunk volna. Most pedig a spanyolok következnek: azok a spanyolok, akik kisebb meglepetésre megverték a csoport esélyesének számító francia csapatot. Egyet kell értenem abban, hogy a spanyolok minden erejüket arra a meccsre tették fel, még úgy is, hogy nagy hiányzójuk a kapuban Sterbik. A franciák álmosan, enerváltan játszottak, végig a spanyolok irányították a meccset.

A mai meccsen két variáció létezik: a magyar srácok felszívják magukat és/vagy a spanyolok kicsit kiengednek a franciák elleni sikert követően, így pedig szoros meccs alakul ki. Vagy: a spanyolok továbbra is felpörögve játszanak és Hombrandos továbbra is kivédi az ellenfél szemét (azaz jelen esetben a miénket) és így nyernek a spanyolok 5-6 góllal.
Legutóbb kicsivel több mint egy éve találkozott a két csapat, méghozzá a VB-n, akkor a spanyolok nyertek 13:13-as félidőt követően 30:24-re, sajnos akkor a srácok kicsit elfáradtak a végére… A 2010-es EB-n is találkoztunk a spanyolokkal, akkor sokkal simábban nyertek 34:25-re, ott az egész meccsen a spanyolok irányítottak.
Egy valamit le kell szögeznem: ha fogadás, akkor az észre kell hallgatni és nm a szívre. Habár nagyon szorítok a magyar srácokért, és nagyon kellene egy jó eredmény ezen a meccsen, de a józan ész sajnos azt mondja, hogy a két csapat közt reális különbség az 5-6 gól a spanyolok javára. Erre alapozom a tippemet is!

Olvasói sztorik