Hírek

Az FTC újabb fiatalt szerződtetne Szegedről

Batik Bence után egy másik szegedi tehetség, Orosz Márk is a Ferencváros játékosa lehet.

A 21 éves középpályás a csongrádiak egyik legértékesebbnek tartott játékosa. Szerződése szerint még jó ideig a Szeged labdarúgója, vagyis csak úgy vághat neki a fővárosi kalandnak, ha a két egyesület megegyezik. Márpedig a szegediek szerint tárgyalások egyelőre nem voltak – írja a sportnapilap.

Orosz korábban egy évet töltött Olaszországban, alacsonyabb osztályban, a harmadik vonalból kieső Cavesétől itáliai kérők híján jött haza az ősszel, hogy hét mérkőzésen két góllal segítse a Szeged 2011-et az NB II Keleti-csoportjában.

– Az elképzelésem nem változott, a kialakult mag mögött olyan tehetséges fiatalokat képzelek el, akik idővel bevethetők lesznek, és ígéretes hátországot képeznek a Ferencvárosban – magyarázta Détári Lajos, szakmai igazgató. – Orosz Márkot többször láttam játszani, tudnánk használni, remélem, január tizedikén már velünk kezdi el a felkészülést. Az ideális az volna, ha addigra ki is alakulna a keret, de tudom, hogy ez ennél időigényesebb folyamat, abban viszont bízom, hogy még januárban összeáll a végleges csapat.

– Ha hívnának, igent mondanék a Fradinak. Volt már érdeklődés onnan, de fogalmam sincs, hogyan alakul a sorsom, mert jövő nyárig szerződés köt a Szegedhez. Hízelgő az FTC érdeklődése, én készen állok, a négy olasz év sokat jelenthet, de ott már hoztam rossz döntést, ezért nem akarok semmit sem elkapkodni – mondta Orosz a Délmagyarországnak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik