Hírek

Aczél Zoltánt szabadlábra helyezték!

Szabadlábra helyezték Aczél Zoltánt, a Haladás vezetőedzőjét, akit november 30-án, a Videoton–Haladás Magyar Kupa-mérkőzést követően tartóztattak le, mert gyanúba keveredett a fogadási csalás ügyében.

[p]– Meg tudom erősíteni a hírt, mert megkaptuk a Fővárosi Bíróság végzését az ügyben – nyilatkozta a Rangadónak Fazekas Géza a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. – A bíróság úgy ítélete meg, hogy az eddig közölt megalapozott gyanú fennáll Aczél Zoltánnal szemben, de nem indokolt a kényszerintézkedés, mert a büntetőeljárás oly mértékben előrehaladott állapotban van, hogy részéről a meghiúsításának veszélye már nem áll fenn![/p]

[p]A szóvivő új fejleményként elmondta, hogy a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatban ezen a héten három volt siófoki labdarúgót hallgattak ki gyanúsítottként, de neveket, sőt egyelőre még monogramokat sem közölt.[/p]

[p]Aczél Zoltán szabadlábra helyezésének hírét ügyvédje, dr. Czeglédy Csaba is megerősítette.[/p]

[p][b]A védelem tovább küzd[/b][/p]
[p]Aczél Zoltánt ma 13 órakor engedték ki. Taxival a testvéréhez ment, majd hívta ügyvédjét, aki hazaviszi a családjához. Ahogy írtuk korábban, Aczél jogi képviselőinek fellebbezését a Fővárosi Bíróság tárgyalta és adott helyt annak, mert megítélése szerint sem a szökéstől, sem a tanuk befolyásától nem kell tartani.[/p]
[p]– Most az a dolga a védelemnek, hogy elérje, a gyanúsításból ne legyen vádemelés és az egész büntetőeljárást megszüntessék. Zoli megkért, hogy tolmácsoljam, köszöni az ügyészek és a BV munkatársak példaértékű korrektségét ebben az embertelen helyzetben – mondta Dr. Czeglédy Csaba, a tréner jogi képviselője.[/p]
[p]– Az eljárás folyik tovább, Zoli mint eddig, ezt követően is együttműködő lesz a hatóságokkal, de ahogy korábban, ezután sem vall be olyat, amit nem követett el – ezt a Haladás hivatalos honlapjának nyilatkozta az ügyvéd. – Bár maga az őrizetbe vétel embertelen volt, a nyomozók, a Büntetés Végrehajtás munkatársai rendkívül korrektek voltak. Aczél Zoltán egyelőre nem szeretne nyilatkozni, kérem, ezt mindenki vegye figyelembe, de köszöni a városnak és a klubnak is, hogy kitartott mellette. Hogy a mai fejlemény milyen hatással lehet a taggyűlésre? Nos, ezt nem tudom, de eddig is Aczél Zoltánnak hívták a csapat edzőjét, tehát nem váltották le a trénert…[/p]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik