Hírek

Két pirosat és három gólt kapott a Szeged

A REAC hazai pályán 3-0-ra győzött a Szeged ellen az NB II Keleti-csoportjának 14. fordulójában.

[p]Elfogyott a Szeged 2011 kerete és ereje az ősz végére, az ezer sebből vérző csongrádi együttes zsinórban harmadik vereségét szenvedte el. A Vác és az Eger után ezúttal a REAC múlta felül a Szegedet, kiknél eltiltás vagy sérülés miatt Bernáth, Gahwagi és Kulacsik sem szerepelhetett. A csapatot minden tekintetben felülmúlták a rutinos, korábbi NB I-es labdarúgókat felvonultató fővárosiak – áll a szegedma.hu tudósításában.[/p]

[p]A vendégek hamar gól- és emberhátrányba kerültek. A szünetben már kettővel mentek a rákospalotaiak, akik a második felvonás közepén harmadszor is Trepák hálójába találtak, ráadásul ezt a jelenetet megelőzte a második szegedi kiállítás is. A találkozó vége könnyed labdázgatásba torkollott, míg a csongrádiak csak arra törekedhettek, hogy minél szűkebb zakóval ússzák meg. Jovánczai vezetésével a REAC-támadók megkönyörültek rajtunk, sok helyzetet szórakoztak, könnyelműsködtek el.[/p]

[appendixbox][p][b]NB II, Keleti-csoport, 14. forduló[/b][/p]

[p][b]REAC – Szeged 2011 3-0 [/b](2-0)[br]
Budai II. László Stadion, 100 néző. Játékvezető: Veizer[br]
[b]REAC:[/b] Kunsági – Sós M., Menyhért, Kornis, Gulyás M. – Kiss K. (Tóth P., 68.), Cseri G. (Kovács B., 81.), Böőr, Kiss T. (Bacskai, 75.) – Szabó Zs., Jovánczai. [b]Edző:[/b] Mátyus János[br]
[b]Szeged: [/b]Trepák – Laczkó J., Magyar Gy., Tóth I., Radnai – Nagy Z., Puskás Cs. (Kazi, 85.) – Reyes Colon (Varga I., 11.), Orosz, Podonyi – Folmer. [b]Edző:[/b] Takács László[/p]

[p][b]Gólszerzők:[/b] Szabó Zs. (7., 65.), Gulyás M. (31.)[/p]

[p][b]Kiállítva:[/b] Radnai (30.), Nagy Z. (65.)[/p][/appendixbox]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik