Hírek

Molnár Balázs a Gyirmót játékosa!

A háromszázadik élvonalbeli meccsére vágyik, ezért a másodosztályban is motivált.

[p]Az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Gyirmót FC fél plusz egyéves szerződést kötött a 34 éves Molnár Balázzsal. A tizennégyszeres válogatott, magyar bajnok labdarúgó – aki az idény elején bontott szerződést a Haladással, így szabadon igazolhatóvá vált – 299 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben. Külföldön is játszott, Spanyolországban az Espanyol és az Elche CF, Törökországban pedig az Ankaraspor együttesében szerepelt.[/p]

[p]A Rangadó.hu érdeklődésére Molnár Balázs elmondta, hogy egyáltalán nem tart attól, hogy túl gyenge lenne számára a másodosztály, de természetesen szeretne mihamarabb újra az NB I-ben futballozni, méghozzá a Gyirmót színeiben![/p]

[iquestion]– Milyen volt a klub nélkül töltött közelmúltbeli időszak?[/iquestion]
[ianswer]– Az elmúlt két hónap nehéz volt. Szombathelyről nem úgy távoztam, ahogy szerettem volna, de ezt most már sikerült feldolgoznom. Végül békében és barátságban váltunk el, de három nagyon szép évet töltöttem a Haladásnál, és úgy gondoltam, máshogy fog vége szakadni… Jót tett egy kis pihenő, és olyan jövőképet festett a Gyirmót, illetve olyan embereket ismerkedtem meg, hogy most már újra motivált vagyok – nyilatkozta a Rangadónak Molnár Balázs.[/ianswer]
[picture=”1724″ title=”Molnár Balázs az NB II-ben próbál szerencsét (fotó: sportandmedia.com)”]
[iquestion]– Nyilván vágyik a háromszázadik magyar élvonalbeli mérkőzésére…[/iquestion]
[ianswer]– Szép lenne! Mivel kimondott célkitűzés a bajnoki cím megszerzése és a feljutás, bízom benne, hogy a Gyirmót első élvonalbeli meccse és az én háromszázadik találkozóm egybeesik majd.[/ianswer]

[iquestion]– Nem tart az NB II-es szerepléstől? Nem lesz ez kevés önnek? A játéktudása és a tapasztalata alapján az első osztályban lenne a helye…[/iquestion]
[ianswer]– Nem tartok tőle. Számomra az a fontos, hogy ahol éppen vagyok – külföldön, illetve itthon az első- vagy a másodosztályban – a legtöbbet hozzam ki magamból, és mindent megtegyek a csapat sikereiért. Ez alapján éltem és játszottam eddig is.[/ianswer]

[appendixbox][p][b]Csopaki István távozik Gyirmótról[/b][br]
A klub szerződést bontott Csopaki Istvánnal. Az NB II előző idényének gólkirálya úgy döntött, hogy kizárólag a bajnoki címvédő Rába ETO teremlabdarúgójaként szeretné folytatni pályafutását, a Gyirmót FC vezetése pedig nem gördít akadályt a távozása elé.[/p]

[p]A Gyirmót jelenleg a második helyen áll a Nyugati-csoportban, a 12. forduló szombati játéknapján a Budaörsöt fogadja.[/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik