Hírek

Juhász visszakerül a kezdőcsapatba

Egervári Sándor a kezdőcsapatban számít Juhász Rolandra kedden.

[p]A magyar válogatott kedd este Moldovában játszik Európa-bajnoki selejtezőt.[/p]

[p]Egervári Sándor szövetségi kapitány a hétfői, Kisinyovban tartott sajtótájékoztatón az MLSZ honlapjának beszámolója szerint úgy fogalmazott, hogy Juhász Roland biztosan a kezdőcsapat tagja lesz, mivel alapembere az együttesnek, és ha játékra kész állapotban van, övé az egyik hely a védelem tengelyében – írja az MTI.[/p]

[p]A trénert a helyi újságírók főként a négy évvel ezelőtti, 3-0-s moldovai sikerrel zárult találkozóról szerették volna faggatni, ám Egervári ezeket a próbálkozásokat elhárította, mondván akkor még nem ő irányította az együttest. A szövetségi kapitány a tavalyi, budapesti selejtező kapcsán azonban elmondta: egységes, szervezett moldovai csapattal szemben sikerült 2-1-re nyerni, és az a találkozó is bizonyította, hogy kedden nehéz dolga lesz együttesének.[/p]
[picture=”1117″ title=”Juhász Roland ismét pályára lép (fotó: sporting-heroes.net)”]
[p]A sajtótájékoztatón részt vett Elek Ákos, a válogatott középpályása is, aki kijelentette: teljesen más volt a szituáció a budapesti összecsapás előtt, hiszen egy svédországi vereség után, jelentős teherrel a vállán lépett pályára a gárda, most viszont egy önbizalommal teli magyar csapat várja a találkozót. Társa, Juhász Roland hozzátette: senki ne gondolja, hogy eufórikus állapotban van a válogatott, utoljára szombaton volt beszédtéma a svédek legyőzése, azóta már kizárólag a moldovaiak elleni selejtezővel foglalkoznak a játékosok.[/p]

[p]A magyar válogatott hétfőn 19 óra 30 perctől a mérkőzés helyszínén edz. A keddi találkozó 19 óra 45 perckor kezdődik Kisinyovban. A meccsnek csak a mieink számára van tétje, ugyanis győzelemmel megmaradna a remény a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére.[/p]

Olvasói sztorik