Hírek

„Végig győzelemre játszottunk!”

Egervári Sándor kiemelte: játékosai a fizikai fáradtságon is felülemelkedtek.

[p]Mint arról beszámoltunk, a magyar válogatott péntek este 2-1-re nyert Svédország ellen, Európa-bajnoki selejtezőn, a Puskás Ferenc Stadionban.[/p]

[p]Magyarország szövetségi kapitánya, Egervári Sándor boldogan konstatálta a siker után, hogy játékosai az utolsó pillanatig a győzelemre játszottak, és hittek a sikerben.[/p]

[p]– Nagyszerű volt látni ezt a csapatot a végén már nagyon fáradtan is győzelemre játszani – mondta a lefújás után Egervári Sándor. – Voltak nehéz időszakaink, a második félidő második felében nagyon ránk jöttek a svédek, de az utolsó tíz percben nekünk is voltak helyzeteink, örömteli, hogy a végén sikerült diadalmaskodni. Fizikailag erőn felül teljesített az együttes. Voltak hibáink, de azok a ritmusváltások, amiket időnként megtettünk, gólokat eredményeztek. Csapatomat nyerő típusú játékosok alkotják, akik közül néhányon érződött a fáradtság, miután a felkészülési időszakban a kelleténél kevesebb mérkőzés került a lábakba. Ezeken viszont felül tudtunk emelkedni, és még így is nyertünk, méghozzá azért, mert az utolsó pillanatig a győzelemre játszottunk, és hittünk a sikerben.[/p]

[p]Erik Hamrén, a svédek szövetségi kapitánya csalódottan vette tudomásul a vereséget, de reálisan értékelte együttese teljesítményét.[/p]

[p]– Kifejezetten gyengén futballoztunk az első félidőben, különösen annak az első huszonöt percében – kezdte a vezetőedző. – Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt. A magyarok nagyon jól játszottak, főleg a kontratámadásaik voltak veszélyesek. Nem játszottunk eléggé agresszívan, nem azt tettük, amit kellett, nagyon félénkek voltunk, egyszerűen csapatként ma nem működtünk megfelelően, de ennek én sem tudom az okát. Ezzel a vereséggel elszálltak a reményeink, hogy megszerezzük az első helyet a csoportban.[/p]
[picture=”1100″ title=”Szabics Imre, az első gól szerzője (fotó: MTI)”]
[p]Mint az alábbi tabellán látható, a magyarok helyzete ettől a győzelemtől sem lett sokkal könnyebb, hiszen bár pillanatnyi pontegyenlőség alakult ki a svédekkel a gólkülönbség és az egymás elleni eredmény az északiaknak kedvez, nem beszélve arról, hogy ők egy meccsel kevesebbet játszottak. Tehát ha Magyarország mindkét hátralévő meccsét megnyeri, akkor is csak abban az esetben végezhet a csoport második helyén, ha Svédország a hátralévő három meccséből kevesebb, mint hat pontot szerez.[/p]

[p][b]További eredmények[/b][br]
Finnország – Moldova 4-1 (a vendégek egyetlen gólját a Kaposvári Rákóczi játékosa, a csereként beálló Szergej Alekszejev szerezte.[br]
Hollandia – San Marino 11-0[/p]

[p][b]Az E-csoport állása[/b][br]
1. Hollandia 21 pont (7 mérkőzés)[br]
2. Svédország 15 pont (21-8, 7 mérkőzés)[br]
3. Magyarország 15 pont (20-14, 8 mérkőzés)[br]
4. Finnország 9 pont (7 mérkőzés)[br]
5. Moldova 6 pont (7 mérkőzés)[br]
6. San Marino 0 pont (8 mérkőzés)[/p]

[p][b]A magyarok, a svédek és a finnek további programja[/b][br]
Szeptember 6. Finnország – Hollandia[br]
Szeptember 6. Moldova – Magyarország[br]
Szeptember 6. San Marino – Svédország[br]
Október 7. Finnország – Svédország[br]
Október 11. Svédország – Hollandia[br]
Október 11. Magyarország – Finnország[/p]

[p]Eddig négy válogatott biztos résztvevője a 2012-es, ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságnak: Lengyelország (rendező), Ukrajna (rendező), Németország, Hollandia[/p]

[appendixbox][p][b]A kijutók összetétele (16)[/b][br]
Rendező: Lengyelország, Ukrajna (2)[br]
Közvetlenül kijutnak: csoportelsők (9), a legjobb csoportmásodik (1)[br]
Pótselejtezőt játszik a további 8 csoportmásodik (4)[/p]

[p][b]A csoportokon belüli rangsor[/b][br]
Ha két vagy több válogatott azonos pontszámmal végez, a következő mutatók döntenek a sorrendről:[br]
1. Egymás elleni eredmény[br]
2. Gólkülönbség[br]
3. Több szerzett gól[br]
4. Több idegenben lőtt gól[br]
5. Fair play-mutató[br]
6. Sorsolás[/p]

[p][b]A legjobb csoportmásodik kiszámítása[/b][br]
1. Az 1-5. helyezettek ellen szerzett pontszám[br]
2. Jobb gólkülönbség[br]
3. Több lőtt gól[br]
4. Több idegenben lőtt gól[br]
5. Jobb UEFA-koefficiens[br]
6. Fair play-mutató[br]
7. Sorsolás[/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik