Hírek

Köteles szerződését meghosszabbították

A belga bajnok Racing Genk két évvel meghosszabbította Köteles László szerződését.

[p]Erre azt követően került sor, hogy az együttes a magyar kapus bravúrjainak is köszönhetően büntetőkkel legyőzte az izraeli Maccabi Haifát, s így bejutott a Bajnokok Ligája 32 csapatos főtáblájára.[/p]

[p]– Nagyon örülök az új szerződésnek, mert ebben nincs opció, három évig a Genk futballistája vagyok, ami egyfajta nyugalmat biztosít az embernek – idézi Kötelest az a közleményt, amelyet a futballista menedzsmentje szerdán juttatott el az MTI-hez. – Ráadásul a feltételek sokkal előnyösebbek, mint a korábbiban, ami valljuk be, nem volt kifejezetten jó. Ha az elmúlt heteket, a Maccabi elleni keddi meccset, és ezt a szerdai megállapodást veszem, nyugodtan mondhatom: a sors visszaadta azt, amit az elmúlt évben elvett.[/p]

[p]Köteles 2009 óta erősíti a belga klubot – amely Tőzsér Dánielt és Tóth Balázst is foglalkoztatja –, ám az előző szezonban sokáig nem léphetett pályára, mivel korábbi egyesülete, a Diósgyőr és a Genk között jogi vita alakult ki. Ebben az időszakban Thibaut Courtois lett az elsőszámú kapus, ám a fiatal hálóőrt nyáron leigazolta a Chelsea, így Köteles előtt ismét megnyílt az út.[/p]

[p]– Minden klubfutballistának a Bajnokok Ligája-szereplés az álma, az, hogy parádés stadionokban, fantasztikus játékosokkal szemben lépjen pályára. Boldog vagyok, hogy mindennek én is részese lehetek – tette hozzá Köteles.[/p]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik