Hírek

Vasas–FTC a Puskás Stadionban

Marijan Vlak szerint a Vasas kerete jobb, mint azt bajnoki helyezése mutatja.

[p]– Nem a játékosállománnyal van a gond, inkább mentális problémák miatt rajtolt rosszul a csapat – mondta csütörtöki, bemutatkozó sajtótájékoztatóján a Vasas-Híd horvát vezetőedzője, Marijan Vlak, aki két évre írt alá az angyalföldi klubhoz.[/p]

[p]Az MTI érdeklődésére a célokat illetően úgy fogalmazott, egyelőre nem helyezésben gondolkodik, lépésről lépésre kell előrelépnie a csapatnak, amely öt forduló után egy ponttal az utolsó előtti helyen áll.[/p]

[p]A korábban Magyarországon a Ferencvárosnál és a Fehérvár FC-nél dolgozó 55 éves tréner segítője Urbán Flórián lesz, továbbá Pedro Abraham Capella révén olyan spanyol erőnléti edzőt igazolt a klub, aki 2002 és 2009 között a Barcelona valamennyi utánpótláscsapatának fizikai felkészítéséért felelt, majd 2009-től a görög Arisz Szalonikinél Hector Cúper segítője volt.[/p]
[picture=”901″ title=”A Vasas a Puskás Ferenc Stadionban játszik az FTC-vel (fotó: hatharom.hu)”]
[p]Erdős László, a Vasas ügyvezetője bejelentette, hogy jövő hét vasárnap a Ferencváros elleni bajnoki összecsapást a Puskás Ferenc Stadionban rendezik meg, a találkozó előtt a két gárda All-Star együttese is összecsap, így ez lesz a lebontás előtt álló létesítményben az utolsó kettősrangadó.[/p]

[p]– Szeretnénk, ha az elmúlt évtized bajnoki nézőcsúcsát megdöntenénk ezzel a kezdeményezéssel. A tervek szerint még utoljára szeretnénk visszahozni a kettősrangadók semmihez sem hasonlítható hangulatát a Népstadionba, a tervek szerint októberben kezdődő lebontása előtt, így azokat is várjuk a találkozóra, akik húsz éve nem voltak futballmérkőzésen – mondta Erdős.[/p]

[p]Az eseményre 400 helyen lehet jegyet váltani, így az IBUSZ-irodákban, a Libri könyvesboltokban, valamint a két klubnál. A belépők 1800 és 2500 forintba kerülnek.[/p]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik