Hírek

Debrecenbe utazik a címvédő

A szezon egyik legnagyobb rangadóját ígéri a vasárnapi Debrecen–Videoton mérkőzés az OTP Bank Liga ötödik fordulójában.

[p]Az elmúlt időszak legeredményesebb magyar klubcsapata – a csalódást keltő legutóbbi idény után – a mostani szezonban Kondás Elemér vezetőedző irányításával régi önmagát idézi. Az első négy fordulót hibátlan mérleggel tudta le, s hogy jó passzban van, azt kiválóan mutatja a legutóbbi forduló, amelyben a Kecskemét otthonában tudott győzni annak ellenére, hogy 0-0-s félidő után a második játékrészt emberhátrányban kellett végigjátszania – áll az MTI előzetesében.[/p]

[p]A debreceniek legnagyobb problémáját éppen a kiállított Adamo Coulibaly hiánya jelenti, mivel a francia támadó az együttes egyik legjobbja volt az elmúlt időszakban. Pótlását ugyanakkor nem csupán a székesfehérváriak elleni rangadón, de az azt követő két bajnokin is meg kell majd oldani.[/p]
[picture=”829″ title=”Debrecen–Videoton: nagy rangadó várható (fotó: dvsc.hu)”]
[p]A címvédő Videoton a két héttel ezelőtti, kaposvári botlás után a masszív Diósgyőr legyőzésével hangolt a rangadóra, amely előtt vélhetően Paulo Sousa edző sem bánkódik Coulibaly eltiltása miatt. A Videoton játékosai nagyon biztosan, a második félidőben félgőzzel játszva szerezték meg a három pontot a múlt héten, Debrecenben azonban ez vélhetőleg kevés lesz a sikerhez. Ráadásul a keret régebbi játékosainak nem lehetnek jó emlékeik a hajdúsági túrákról, mivel a legutóbbi két kiírásban egyaránt pont nélkül utaztak haza.[/p]

[p]A bajnokság másik két százszázalékos csapata közül a Győr a gyengélkedő, sok problémával küszködő Vasast fogadja, míg az eddigi meglepetéscsapat, az újonc Pécs a Magyar Kupa-győztes Kecskemétet.[/p]

[p]Fővárosi rangadót rendeznek szombaton a Bozsik Stadionban, ahol a négy forduló alatt 13 gólt szerző Budapest Honvéd az eddig messze a várakozások alatt teljesítő, legutóbbi bronzérmes Ferencvárost látja vendégül. A jelenlegi formák alapján egyértelműen a hármas győzelmi szériánál járó hazaiak az esélyesek, az FTC-nek ugyanakkor óriási szüksége van a pontokra, mert az Európa Liga-kiesés, és a négy meccsen szerzett két pont miatt a szurkolók és a vezetők is egyre türelmetlenebbek.[/p]

[p]Prukner László edző helyzete kifejezetten nehéz a kispesti meccs előtt, s nem csupán a gyengébb forma miatt, hanem azért is, mert a klubvezetők magatartásbeli problémák miatt csütörtökön elküldték két meghatározó légiósukat, Liban Abdit és Andrezinhót.[/p]

[appendixbox][p][b]OTP Bank Liga, 5. forduló[/b][/p]
[p][b]Augusztus 13., szombat[/b][br]
Győri ETO FC – Vasas Híd, 17:30[br]
Pécsi MFC – Kecskeméti TE-Ereco, 19 óra[br]
Diósgyőri VTK – Lombard Pápa Termál FC, 19 óra[br]
MVM Paksi FC – BFC Siófok, 19 óra[br]
Haladás Sopron Bank – Zalaegerszegi TE FC, 19 óra[br]
Budapest Honvéd – Ferencváros, 20 óra[br]
[b]Augusztus 14., vasárnap[/b][br]
Debreceni VSC-TEVA – Videoton FC, 16 óra[br]
Kaposvári Rákóczi – Újpest FC, 18 óra[/p]

[p][b]A tabella[/b][/p]
[p]1. Debrecen 12 pont (9-2)[br]
2. Pécs 12 pont (6-2)[br]
3. Győr 12 pont (5-1)[br]
4. Pápa 10 pont (5-1)[br]
5. Honvéd 9 pont (13-4)[br]
6. Paks 7 pont (6-7)[br]
7. Videoton 6 pont (6-2, 3 mérkőzés)[br]
8. Kecskemét 6 pont (8-5)[br]
9. Diósgyőr 4 pont (6-6)[br]
10. Kaposvár 4 pont (4-7)[br]
11. Siófok 3 pont (2-3, 3 mérkőzés)[br]
12. Ferencváros 2 pont (3-5)[br]
13. Haladás 1 pont (2-6)[br]
14. Vasas 1 pont (3-11)[br]
15. Újpest 0 pont (0-6)[br]
16. Zalaegerszeg 0 pont (2-12)[/p]

[p][b]A góllövőlista élmezőnye[/b][/p]
[p][b]4 gólos:[/b] Danilo (Honvéd), Maric (Pápa)[br]
[b]3 gólos:[/b] Coulibaly (Debrecen), Horváth Zs. (Pécs), Peric (Kaposvár)[br]
[b]2 gólos:[/b] Alves (Videoton), Bódi (Debrecen), Dudás (Győr), Foxi (Kecskemét), Kulcsár T. (Debrecen), Luque (Diósgyőr), Nagy O. (Pécs), Németh N. (Honvéd), Seydi (Diósgyőr), Vasiljevic (Videoton), Vayer (Paks)[br]
[b]Öngól:[/b] Kulcsár (Vasas, a Honvéd ellen)[/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik