Hírek

Erőt merítenek a Tromsö-bravúrból

Kis Károly úgy véli, az edzőváltás ösztönözni fogja a Hearts játékosait.

[p]Csütörtök este rendezik skót Hearts és az MVM Paksi FC összecsapását, az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának visszavágóját. A magyar csapat vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának előzetesében emlékeztetett, hogy egy fizikálisan rendkívül erős csapattal állnak szemben. Ezt már a hazai mérkőzésen is tapasztalhatták.[/p]

[p]– Nagyon jók a párharcokban, remekül fejelnek, és kifejezetten jól érkeznek a kapu elé – részletezte Kis Károly. – Az biztos, hogy szurkolóik támogatását élvezve már a mérkőzés elején nagy nyomás alá fognak helyezni bennünket. Nekünk le kell zárnunk a széleket, hogy minél kevesebb beívelésük lehessen, ez az egyik fő fegyverük, ugyanakkor azoknál, amit beadnak, keményen vállalnunk kell a párharcokat. Szervezetten és masszívan kell védekeznünk, valamint partiban kell lennünk dinamikában, gyorsaságban és gondolkodásban. Csak akkor van esélyünk a továbbjutásra, ha a mérkőzés egyes periódusaiban mi tudunk dominálni.[/p]
[picture=”652″ title=”Vállalni kell a kemény párharcokat (fotó: MTI)”]
[p]Amint arról az elmúlt napokban beszámoltunk, a skótoknál edzőváltás történt. A magyar szakember szerint ez ösztönözni fogja a Hearts játékosait, mivel mindenki be akar kerülni a csapatba, illetve bent akar maradni, tehát roppant motiváltan fognak játszani.[/p]

[p]– Mint mindig, most is felkészültünk az ellenfélből, ismerjük a játékosaikat, vagyis ha egy-két poszton változtat is az új edző, attól még nem lesz ismeretlen az, aki odakerül – magyarázta Kis Károly. – Vayer Gábor nem játszhat a visszavágón két sárga lapja miatt. Viszont örülök, hogy a vírusos betegségéből felépült Csehi Tamás egyre jobb állapotban van, és Montvai Tibor is kezdi visszanyerni régi formáját. Bár nincs két egyforma mérkőzés, mégis erőt adhat a számunkra a Tromsö elleni idegenbeli mérkőzés, ami bravúrt hozott. Ebből kell erőt merítenünk![/p]

[appendixbox][p][b]Az MVM Paksi FC csapata[/b][br]
[b]Kezdő: [/b]Csernyánszki – Heffler T., Éger, Gévay, Szabó J. – Bartha, Böde, Fiola, Nagy I. – Kiss T., Montvai. [b]Cserék:[/b] Pokorni, Báló, Csehi, Hrepka, Mészáros, Sifter, Sipeki[/p][/appendixbox]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik