Hírek

Panathinaikosz: félelmetes hangulatban

A görög együttes kivívja a továbbjutást, a LASK pedig hendis sikert arat...

[subhead]Panathinaikosz-Odense 1![/subhead]
[p]Egy BL-selejtezők közül a Panathinaikosz-Odense meccsre feledkeztünk rá, pontosabban a feltűnően magas, 1,7-es hazai odds-ra. Mert szerintünk bizony a görögök kivívják a továbbjutást, méghozzá úgy, hogy elpáholják odahaza a derék dán harcosokat.[/p]
[p]Az első felvonás az Odense pályaválasztásával 1-1-es döntetlent hozott úgy, hogy az északiak az utolsó percben tudtak egyenlíteni. A találkozón végig a vendégek voltak jobbak, ám a helyzeteket – egy kivételével – elhibázták Leto-ék. Így tehát maradt még izgalom a visszavágóra. [/p]
[p]A görög bajnokság még nem kezdődött el, így a Panathinaikosz a múlt heti odavágótól eeltekintve még csak felkészülési meccseket játszott. Vegyes eredmémysorral tették mindezt Ninisék, hiszen a Lech Poznant legyőzték, ugyanakkor a Kölntől kikaptak.[/p]
[p]A dánok eddig három meccset tudtak le a bajnokságban: egy hazai siker mellett két idegenbeli iksz szerepel az Odense neve mellett. Különösen értékesnek számít a Koppenhágából elcsent potocska…[/p]
Nos, kedves blogtársak, ha van félelmetes hazai közönség, akkor a Panáé mindenképpen ebbe a kategóriába sorolható. És az atmoszféra döntő lehet… Ennek megfelelően hazai sikert várunk, így a Panathinaikosz jut tovább a következő körbe!

[subhead]LASK-Hartberg (0-1) 1! +2,5![/subhead]
[p]Mint szódás a lovát, úgy veri el a linzi alakulat a hartbergi legényeket az osztrák második vonal 6. fordulójában![/p]
[p]A tavaly még első ligás brigád nem úgy kezdte a szezont, ahogy azt a menedzsment eltervezte. A fekete-fehérek öt meccs után ugyanis csak a 4. helyen állnak 8 egységgel. Odahaza 1-0-1 a soruk, megverték a St. Poltent, kikaptak az Altachtól. A listavezető, és egyben feljutást érő helyen álló Wac. St. Andrától immár hét pontos a hátránya a linzieknek, tehát több botlást nem engedhetnek meg magukank. És azért összességében azt gondoljuk, hogy ezt a három pontot be is húzza mindenféle különösebb probléma nélkül a gárda.[/p]
[p]Könnyen behúzhatja, hiszen az ellenfél az eddig nulla pontig jutó Hartberg lesz. A keletiek nagyon csúnyán beragadtak a rajtnál, eddig nem kapták el ritmust, és ekkor még finoman és nőiesen fogalmaztunk… 🙂 Formáról tényleg nem érdemes az ő esetükben beszélni, és az sem kiemelendő, hogy milyen az idegenbeli mérlegük ( 😀 )
[/p]
[p]Legalább az elmúlt években szorongatta volna meg néhányszor a Hartberg a LASK-ot! De nem tette, mindannyiszor könnyen megadta magát. A linziek négyet mindig berámoltak, és a három összecsapás közül eddig csak egyszer érkezett válasz, igaz, csak egyetlen találat.[/p]
[p]Összességében nem szeretnénk tovább szaporítani a szót, sima hazai siker lesz, mehet a tipp hendivel, de adjuk a +2,5-ös verziót is![/p]

Olvasói sztorik