Hírek

Genk, ZTE: a nyerő páros?

Pályára lép a belga bajnok. Itthon a pocsékul kezdő zalaiak Baranyába látogatnak...

[subhead]Racing Genk-Germinal Beerschot 1![/subhead]

[p]A belgáknál is megkezdődik a pontvadászat, és a mi hipotézisünk szerint a tavalyi bajnok győzelemmel mutatkozik be hazai pályán. Állítjuk ezt annak tudatában, hogy a kékekre nagyon kemény kilencven perc vár a jövő héten Belgrádban, a BL-selejtező visszavágóján. [/p]

[picture=”638″ title=”Tőzsér Dániel” float=”right” type=”normal”]

[p]Tőzsérék remek felkészülést tudhatnak maguk mögött, ezt támasztja alá, hogy a szezonban eddig mindkét tétmeccsüket behúzták a fiúk: előbb a Szuperkupát hódították el a Standard Liege-zsel szemben, majd előnyt szereztek a Partizan ellenében (2-1). Tavaly az alapszakaszban az egyik legerősebb volt hazai környezetben a társaság, és várhatóan az idén sem lesz egyszerűbb bevenni a Cristal Arénát.[/p]
[p]Főleg nem a Germinálnak! Mert ha a tavalyi produkciót vesszük alapul, akkor a genkiek hátra is dőlhetnek, ugyanis a Beerschot 1-3-11-es “remek” vendégsort hozott össze… Az alapszakaszban a 13. helyen zárt a gárda, sokáig rezgett a léc, ám végül sikerül kivívni a bent maradást. A felkészülési időszakban három meccset vívtak a srácok, ezeken egytől-egyig alulmaradtak (Tel Aviv, Heerenveen, Groningen). [/p]
Ami az egymás elleni mérlegüket illeti: 2010-ben négyszer találkoztak a felek, és mind a négy alkalommal a genki legények diadalmaskodtak. Nos, kedves tippmesterek és tippmesternők ( 🙂 ), szerintünk hazai győzelemmel mutatkozik be a bajnok!

[subhead]Pécs-ZTE 2x![/subhead]
[p]A honi élvonalban a 3. fordulónak futnak neki a felek, és bizony a bajnokság rajtja előtt aligha gondoltuk volna ennél a párosításnál, hogy a száz százalékos újonc a nulla pontos, tavalyi élcsapatot látja vendégül. Pedig ez a helyzet, a baranyaiak szárnyalnak, a zalaiak edig esnek-kelnek… No de minden sorozat megszakad egyszer. Méghozzá ma![/p]

[p]Igen, kedves sporttársak, meggyőződésünk, hogy Uránvárosban nem nyer a házigazda. Mert az rendben van, hogy a piros-feketék eddig behúzták a Hali elleni hazai (1-0), és a Vasas elleni idegenbeli (1-2) meccsüket, de összességében nem gondoljuk, hogy a pécsiek a tabella első felében végeznének a bajnokságban. Az újoncokra jellemző lendület repíti jelenleg Mészáros mester tanítványait, ám azért arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az eddigi ütközeteikben Fortuna a baranyaiak mellett állt. És bizony a szerencse sokat számít egy-egy kiélezett mérkőzésen.[/p]

[youtube=”FeYFkFkKUxA” title=”Az 1. forduló összefoglalója”]

Mert nézzük a ZTE-t. Csank mester együttese nem nyomta rosszul a felkészülési időszakban, ám egy sérüléshullám miatt alaposan megfogyatkoztak a kék-fehérek. És ezt bizony megérezte a zalai brigád. Aztán nézzük Vlaszákék sorsolását. Hát, nem volt egy fáklyás menet. Elmenni a nyitófordulóban Diósgyőrbe, nem egyszerű történet. Nem is lett az (1-4). Aztán egy hét múlva fogadni a bajnoki cím visszahódítására törő, kiváló formában lévő Debrecent, szintén nem sétagalopp. Nem is lett az (0-2). Ám azért a zalaiakat mindenképpen többre tartjuk annál, minthogy essenek-keljenek folyamatosan. És itt a jó lehetőség a javításra. Mert a Pécs igenis verhető! Hallgassunk a megérzésünkre, és toljuk meg 2x-ben a meccset!

Olvasói sztorik