Hírek

Brayben nyerhet a Sligo!

A vendégek remek formában várják a találkozót.

[subhead]Bray-Sligo 2(x)![/subhead]
[p]Mit tehetünk egy hangulatos Bray-Sligo meccsel? Természetesen megtoljuk a vendégeket! Az ír élvonalban a 21. fordulónak futnak neki a csapatok, és hőseink közül egyértelműen a vendégeknek fontosabb a találkozó, hiszen ők még komolyan reménykedhetnek egy nemzetközi kupaszereplést érő pozíció megszerzésében. No de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ejtsünk szót a hazai alakulatról is. A Brayről, amely jelenleg a 7. helyen áll 31 ponttal, 4-1-5-ös, nem túl veretes hazai mérleggel. A gárda három vesztes meccsből érkezik a találkozóra; kettő még a “belefér” kategóriába tartozott (Bohemians, St. Patricks), no de a Dundalk elleni hazai méretes zakót (1-5) már nehéz megmagyarázni. A társaságnak hátrafelé nem kell tenintgetnie, ugyanis a 8., osztályozós helyen álló UCD-nél 16 ponttal gyűjtött többet. Előre azért kacsintgathatnak a fiúk, hiszen a 3. helytől a lemaradásuk mindössze 6 egység. No és ki áll a képzeletbeli dobogó legalsóbb fokán? Persze, hogy a soros rivális. A Shamrock két, a St. Patricks pedig négy ponttal előzi meg jelenleg. A Sligo – amely tavaly is ebben a pozícióban végzett – jól tolja az idén. 37 pontjuk van, igaz, vendégségben 3-4-3-as szerény sort hoztak össze. Viszont a formájukra nem lehet panasz, ugyanis öt meccs óta nem találtak legyőzőre. Sőt, legutóbb a bajnok Shamrock kapitulált a pályájukon! Érdemes volt egy kicsit elidőzni az egymás elleni meccseik statisztikáján is: az elmúlt 10 meccsből 7-2-1 a Sligo fölénye, és ebben a sorban akadnak idegenbeli sikerek is. Nos, a motiváció és a pillanatnyi forma miatt egyértelműen a vendégeket favorizáljuk. Tehát tippünk: 2 (x)![/p]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik