Hírek

Nem lesz teltház Klagenfurtban

Csak 13 ezer néző látogathat ki a Sturm Graz–Videoton Bajnokok Ligája-selejtezőre, ugyanis a stadion 18 ezres felső részét lezárták.

[p]Az, hogy nem lesz teltház Klagenfurtban a Sturm Graz–Videoton FC Bajnokok Ligája-selejtezőn, természetesen jelen esetben nem azt jelenti, hogy ne fogyna el az összes jegy a mérkőzésre. A Wörthersee Stadion befogadóképessége 32 ezer néző, azonban a felső, 18 ezres része a stadionnak le van zárva, oda nem is fognak jegyeket értékesíteni. Van a stadionban egy ezerfős álló szektor is, amennyiben erre a helyre is szeretnének az osztrákok jegyeket értékesíteni, át kell alakítaniuk úgy ezt a szektort, hogy ülőhelyek legyenek, hiszen UEFA-rendezvényen csak ülőhelyekre lehet jegyeket eladni – írja a magyar klub hivatalos oldala.[/p]
[p]Ez azért fontos kérdés a Videoton számára, mert az UEFA előírási szerint a mérkőzésre kibocsátott jegyek öt százaléka illeti meg a vendégcsapatot. azaz hivatalosan 650 jegyet kell az osztrákoknak biztosítaniuk a fehérváriak számára. A két klub már megkezdte a tárgyalásokat egymással, hogy az előírt minimumhoz képest több vendégszurkoló látogathasson el a július 13-án Klagenfurtban, és a huszadikán, Székesfehérváron megrendezésre kerülő mérkőzésekre.[/p]
[picture=”201″ title=”Maximum 13 ezer néző lehet a BL-selejtezőn (fotó: kleinezeitung.at)”]
[appendixbox][subhead]Dupla költségvetésű csapatokat előztek meg[/subhead][p]Semmi túlzás sincs benne, ha azt állítjuk, a Sturm Graz nagy meglepetésre nyerte meg az osztrák Bundesligát. A vetélytársak közül a Red Bull Salzburg játékoskeretének például több mint kétszer akkora az értéke, mint a 14 és fél millió euróra taksált Sturmé, de a graziakat húszmilliós értékével veri a két patinás bécsi klub, az Austria és a Rapid is.[/p]
[p]A titok nyitja egyrészt Franco Foda, a Sturm 45 éves edzője. A kétszeres német válogatott egykori középpályás pályafutása legjelentősebb részét a Kaiserslauternben, a Bayer Leverkusenben és a VfB Stuttgartban töltötte, majd a végén játszott három évet a Sturmban is, 1997-2001-ig, így Szabics Imre és Korsós György csapattársa is volt egy darabig. Visszavonulása után is maradt a klubnál, dolgozott az amatőrökkel, illetve pályaedzőként is, 2006 óta pedig ő a főnök. A Sturm számára családi ügy is, ugyanis 21 éves fia, Sandro is kerettag.[/p]
[p]Fontos összetevője a sikernek Roman Kienast, a 27 éves csatár. Édesapja, Wolfgang Kienast a Rapid Wien, nagybátyja, Reinhardt Kienast pedig az Austria Wien sztárja volt. Az ifjú Roman 19 gólt szerzett a bajnokságban. A Sturm a Videotonhoz hasonlóan megkezdte már a felkészülést. Az osztrák együttes az új szezon első meccsét vasárnap, a területi bajnokságban szereplő SV Wildon ellen játszotta, és 4-1-re nyert. A legjobb játékosok ezúttal még nem léptek pályára.[/p][/appendixbox]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik