Hírek

Arannyal felérő ezüstérem

Az NB II Keleti-csoportjában a Diósgyőr arany-, a Mezőkövesd-Zsóry pedig ezüstérmet szerezett. Kovács Bence mindkét klubhoz kötődik.

[p]Mindkét klubnál nagy az öröm. A diósgyőriek érthetően szárnyalnak, hiszen visszakerültek az NB I-be, míg a matyóvárosiak történetük legfényesebb fejezetét írták. A főszereplők közül a 19 éves Kovács Bence különös bravúrral büszkélkedhet, hiszen diósgyőri kölcsönjátékosként szerzett arannyal felérő ezüstérmet az Mezőkövesddel – írja a Borsod Online.[/p]
[p]– Gratulálok a Diósgyőrnek az aranyéremhez, a Mezőkövesdnek pedig az ezüsthöz – kezdte a tehetséges középpályás. – A DVTK-ban négy évet fociztam, és elmondhatom, hogy nagyon sokat jelent nekem ez a klub. Aki Diósgyőrben focista, annak ezt meg kell becsülnie, piros-fehér színekben játszani ugyanis mindig nagy megtiszteltetés. Magyarországon a DVTK-nak van a legnagyobb és legjobb szurkolótábora, itt fordul meg a meccseken a legtöbb néző, bár lehet, hogy a fradisták ezzel nem értenek egyet… Ami pedig személy szerint engem illet: Diósgyőrött játszottam eddigi első és egyetlen NB I-es meccsemet, nagyon szépen köszönöm Benczés Miklósnak.[/p]
[picture=”132″ title=”Kovács Bence a Mezőkövesd és a Diósgyőr csapatához is kötődik”]
[p]Kovács Bence persze nagyon reméli, hogy az a bizonyos találkozó nem az utolsó volt számára diósgyőri színekben, a szerződése ugyanis 2012 nyaráig oda köti.[/p]
[p]– Nagyon jó közösségbe kerültem, és nagyon jó edzővel dolgozhattam – utal immár Mezőkövesdre a fiatal labdarúgó. – Az utolsó fordulóban dőlt el, hogy a miénk lett az ezüstérem, ehhez a Nyíregyházának ki kellett kapnia, de a fociban gyakran emlegetett mondást idézem: csak a jó csapatnak van szerencséje. Örülök, hogy Mezőkövesden tölthettem az őszi és tavaszi szezont, nagyon jó játékosokkal tréningeztem és játszottam. A csapat tizenegy tagjának van NB I-es múltja, mindenkitől sokat tanultam. Egy év alatt ugyan keveset kerültem pályára, de annál több rutint szereztem, idősebb társaim segítőkészen álltak hozzám, a csapatban pedig nagy volt az egyetértés. Az ezüstérmet és az emlékplakettet már kiraktam a szobám falára, nagyon büszke vagyok rá, hogy a kövesdi együttes tagja lehettem, és örülök, hogy kivehettem a részem a sikerből. Nagyon sokan gratuláltak nekem, elsősorban a szüleim és a családtagjaim. Édesapám, Kovács József egyébként edző a megyei másodosztály Közép-csoportjában szereplő Bükkzsércen, így aztán ha valaki, akkor ő igazán tudja, milyen átélni a diadalokat. Apa, ha teheti, eljön a meccseimre, sokszor lát el tanácsokkal, én pedig mindig kikérem a véleményét és általában megfogadom azt, amit mond. A jövőmet tekintve szeretnék állandó játéklehetőséghez jutni és minél többet fejlődni.[/p]
[appendixbox][subhead]Irány a Ligakupa![/subhead][p]Nem hivatalos információk szerint a mezőkövesdiek vezetősége rábólintott a Ligakupa-indulásra. Ha ez igaz, akkor nyártól három élvonalbeli csapat is a Mezőkövesddel fog játszani a továbbjutást jelentő első helyért, illetve a három legjobb második helyezett csapat is a középdöntőbe kerül.[/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik