Hírek

Spanyol védő a Videotonnál

Sajtóinformációk szerint újabb külföldi próbajátékos érkezett szerdán a Videoton FC csapatához, méghozzá a spanyol Héctor Sanchez Cabrera, a Villareal B-csapatából.

A 26 éves, 175 centiméter magas védő, Héctor Sanchez Cabrera az elmúlt szezonban a spanyol Villareal B-csapatában játszott, s a klub honlapja szerint 33 mérkőzésen lépett pályára. A spanyol futballistának szintén át kell esnie az orvosi vizsgálatokon, s miután a bajnokcsapat edzésén még nem vett részt, csak a csütörtöki foglalkozáson jelenik meg, ez a tény azt feltételezi, hogy Paulo Sousa vezetőedző őt is a pénteken az olaszországi edzőtáborba utazó keretbe jelöli – írja a Fejér megyei Hírlap.
[appendixbox][subhead]Andre Alves visszatért[/subhead]
[p]Visszatért szabadságáról Andre Alves, a Videoton brazil gólkirálya. A légiósért továbbra sem érkezett konkrét ajánlat a klubhoz, így egyelőre marad a csapatnál.[/p]
[p]– A pihenés után jöhetnek az új feladatok, ebben pedig nincs hiány – mondta a klub hivatalos honlapjának a 27 éves dél-amerikai labdarúgó. – Nagyon keményen kell dolgoznunk, mert korán startol az idény, jön a Szuperkupa és a Bajnokok Ligája-selejtező. Úgy érzem Paulo Sousával és stábjával gyorsan kialakult az összhang, így mindenképpen optimista vagyok a jövőt illetően. Rengeteg helyen hallottam, hogy ide-oda igazolok, de az igazság az, hogy nem tudok beszámolni semmi konkrétumról ebben az ügyben. Még egy évig érvényes szerződés köt a klubhoz, így teszem a dolgom, ami nem esik nehezemre, mert nagyon megszerettem a Videotont és a várost is. Természetesen nem zárható ki, hogy érkezik olyan ajánlat, amely nekem is és a klubnak is valóban előnyös, de erről csak akkor érdemes beszélni, ha valóban megtörténik.[/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik