Guardiola gyorsan elköltene 110 millió eurót a Serie A legjobb középpályására és a francia bajnokság cselkirályára
Hivatalos: Trent Alexander-Arnold a Real Madridba igazol Életében először szerepel majd másik csapatban.
Saját nevelésű csatár lőtte vissza a csapatát a topligába Hosszabbításban dőlt csak el, ki szerepel a Ligue 1-ben a következő szezonban.
Elköszönt edzőjétől a Milan, korábbi sikerkovács érkezett a helyére A klubtörténet ötvenedik trófeája nem volt elég a maradáshoz.
150 milliós költségvetéssel próbálják maradásra bírni Contét Csütörtökön megvolt a második csúcstalálkozója De Laurentiis elnökkel.
Szexuális zsarolással vádolták, de felmentették az argentin kapitány fivérét Mauro Scalonit súlyos bűncselekménnyel vádolták meg annak ellenére, hogy nem is volt ellene bizonyíték.
Az agresszív futballnak kipukkadás lett az vége: így darálta be a Chelsea az erejével elkészült Betist a Konferencia Liga döntőjében Taktikai elemzésünk a szerdai Konferencia Liga-döntőről.
Szalai Attila szeretné bebizonyítani, hogy képes a Bundesligában játszani De szívesen futballozna még pályafutása során Törökországban.