„Ha ez a másik térfélen történik, biztos, hogy büntető” – Pochettino kiakadt az elmaradt tizenegyes miatt
Messi adott egy gólpasszt az ellenfélnek, mégis mindenki a szólógóljáról beszél A klub-vb nem úgy sikerült, ahogy tervezte, de azt megint megmutatta, hogy az MLS-ben ő a király.
„Egy ilyen szituációban nem kell így odamenned” – Neuer Donnarummát kritizálta a Bayern-játékos súlyos sérülése után A diagnózis ismeretében Musialának várhatóan 4-5 hónapot kell kihagynia.
Nővére megvédte Ronaldót, akit azért kritizáltak, mert nem ment el Diogo Jota temetésére A halálhír után a közösségi médiában emlékezett meg a csapattársról, és jelezte a gyászoló család számára, hogy mindenben számíthatnak rá.
92 percig úgy tűnt, unalomba fullad a negyeddöntő, aztán beindult az őrület a Real Madrid meccsén A Dortmundnak momentuma sem volt a hajráig, utána viszont felpörögtek az események.
Xabi Alonsóval a taktikai újítások is megérkeztek Madridba A klubvilágbajnokság rámutatott, hogy az új edző a megszokottnál jóval nagyobb szervezettséget és fegyelmet követel meg a csapatától.
Olyan szögben állt a Bayern-játékos lába, hogy Donnarumma elsírta magát Jamal Musiala szörnyű sérülést szenvedett, amikor a PSG kapusával ütközött.
Dortmundosként utazott a klubvilágbajnokságra, de már a Chelsea-t erősíti a hazaúton Az angol csapat visszaszerezte elkótyavetyélt tehetségét.
Százmilliók helyett tökéletes igazolásokkal taszítaná le a trónról a Liverpoolt az Arsenal Eddig egy játékost szerződtetett a londoni csapat, de ha a tervei beválnak, komoly kihívóként vághatna neki a Premier League-nek.