Csákvár

Bent kell maradni!

Bognár György vezetőedző szerint tovább kell erősíteni a keretet.
 
 

Csákvár

Bent kell maradni!

Bognár György vezetőedző szerint tovább kell erősíteni a keretet.
 
 
 

Csákvár

Bent kell maradni!

Bognár György vezetőedző szerint tovább kell erősíteni a keretet.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Első NB II-es szezonjára készül az Aqvital-Publo Csákvári TK csapata. Az együttes Bognár György irányításával kezdte meg a felkészülést, aki az előző szezonok sikeredzőjét, Nyigri Richárdot váltotta a kispadon. A Fejér megyei együttes szoros küzdelemben nyerte meg az NB III Bakony-csoportjának előző kiírását a Haladás tartalékcsapata előtt, és idén is hasonlóan nagy csatára számíthat a másodosztályban.

Bognár György a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, nem is lehet más célja a csapatnak, mint megőrizni másodosztályú tagságát. Ezért a szakmai stáb is megtesz minden tőle telhetőt, folyamatosan tárgyalnak olyan játékosokkal, akik erősítést jelenthetnek a csapat számára.

– Amit 5 hét alatt el lehetett végezni, azt megcsináltuk – kezdte a felkészülési időszak értékelését az NB II egyik újoncának vezetőedzője, Bognár György. – A keretet azonban nem nevezhetem teljesnek, két-három posztra még szeretnénk igazolni. Szűk a létszámunk, jelenleg egy kezdőcsapatnyi játékosunk van, akikkel fel tudjuk venni a versenyt a bajnokságban. Ha csak az őszi félévet nézzük, beláthatjuk, hogy ez kevés, még arra a tizenöt mérkőzésre is. Tizenkét játékossal nem lehet végigvinni egy fél szezont sem, főleg egy olyan bajnokságban, ahol a mezőny fele kiesik a szezon végén. Erősítünk még, a következő hetekben érkezhetnek játékosok a csapathoz.

– Az első bajnokira viszont már csak két napot kell várni. A meglévő csapat mennyire lehet ütőképes a bajnokságban, illetve vannak-e konkrét kiszemeltjei az átigazolások terén?

– Nagyjából együtt maradt az NB III-as csapat, az együttes gerincét egy összeszokott társaság alkotja. Az NB II azonban sokaknak új még közülük, de úgy hiszem, versenyképesek lehetünk a másodosztályban. Igazolnunk viszont kell, hiszen hosszútávon hátrányba kerülhetünk a szűk kerettel egy ilyen kiélezett versenyben. Vannak játékosok, akikkel tárgyalásban állunk, de elsősorban kölcsönvételben gondolkodunk, olyan labdarúgókat keresünk, akik a klubjaikban kevesebb lehetőséghez jutnak, de számunkra erősítést jelentenének. Örülnék neki, ha a kezdőcsapatba tudnánk igazolni, ez lenne számunkra is a legelőnyösebb.

– A csapat sikeres megerősítésével bennmaradhat a Csákvár?

– Nem fogadtam volna el a vezetőség ajánlatát, ha nem hinnék ebben! Más céllal nem vághatunk neki a bajnokságnak, minthogy az első nyolcban kell végeznünk. Ez egy nehéz szezon lesz, de egyben nagy kihívás is a csapat számára. Hiszem, hogy elérjük a céljainkat!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.