Jászapátiba igazolt a debreceni védő

Kiss Zoltán az év elején úgy döntött, befejezi pályafutását, most azonban mégis a folytatás mellett döntött.
 
Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán!

Az NB III-ban szereplő Jászapátihoz igazolt a debreceniek egykori védője, Kiss Zoltán, aki annak idején a Bajnokok Ligájában is szerepelt, illetve öt bajnoki címet szerzett a hajdúságiakkal. A DVSC-ben nevelkedett játékos 2011 januárjában igazolt Görögországba, majd egy év után elhagyta a klubot, és profi pályafutása befejezése mellett döntött, mivel a magánvállalkozása sok tennivalót adott neki.

Most azonban mégis folytatja, a megyei első osztályból az NB III-ba feljutó Jászapáti VSE-t erősíti majd – írja a dehir.hu.

A 32 éves védőn kívül Dragóner Attila, Kiskapusi Balázs, Kotula László, Bardi Gábor és Vén Gábor is a jászságiaknál szerepel.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.