Csak a húszéveseké a világ

Öt fiatal játékos is az NB II-es Bajai LSE együttesében folytatja pályafutását.
 
 

Csak a húszéveseké a világ

Öt fiatal játékos is az NB II-es Bajai LSE együttesében folytatja pályafutását.
 
 
 

Csak a húszéveseké a világ

Öt fiatal játékos is az NB II-es Bajai LSE együttesében folytatja pályafutását.

Fogadj pénz nélkül a londoni olimpia eseményeire, és nyerd meg a legújabb iPhone-t a Rangadó.hu Facebook játékán!

A húszéves védő, Szabó György Kecskeméten kezdett futballozni, és került Bajára, kölcsönben. A szintén húszéves jobbhátvéd, Hajnal Gábor az MTK akadémiáján nevelkedett. Játszott Győrben is, most a Kecskemét kölcsönadott játékosa. A húszéves támadó középpályás, Faller András öt évig focizott Pécsett, majd egy szezonban a Kozármisleny együttesét is erősítette. Az ugyancsak húszéves védő, Szénási István Szlovákiában, Komárnóban kezdte a labdarúgást, majd hat idényt töltött Győrben. Ezt követően került Kecskemétre, ahonnan kölcsönadták Bajára. A 19 éves középpályás, Illés Dániel a bajai Kinderballban nevelkedett, majd a Vasashoz került, most ismét bajai színekben játszik, immár a BLSE-ben – írja a klub honlapja.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.