Kedvező helyzetben a Videoton

A Videoton kedvező helyzetből, a Budapest Honvéd pedig minimális hátrányból várja a csütörtöki, hazai visszavágót az Európa Liga-selejtező második fordulójában.
 
 

Kedvező helyzetben a Videoton

A Videoton kedvező helyzetből, a Budapest Honvéd pedig minimális hátrányból várja a csütörtöki, hazai visszavágót az Európa Liga-selejtező második fordulójában.
 
 
 

Kedvező helyzetben a Videoton

A Videoton kedvező helyzetből, a Budapest Honvéd pedig minimális hátrányból várja a csütörtöki, hazai visszavágót az Európa Liga-selejtező második fordulójában.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A székesfehérváriak 1-1-es döntetlent értek el múlt csütörtökön a szlovák Slovan Bratislava otthonában, azaz az idegenben szerzett gól miatt úgy kezdik majd 20:30-kor a második felvonást, hogy továbbjutásra állnak.

A kispestiek egy hete 1-0-s vereséget szenvedtek a többek között Samuel Eto’óval és Jurij Zsirkovval felálló orosz Anzsi Mahacskala vendégeként. Bár a párharc esélyese továbbra is a dagesztáni csapat, a Honvéd olyan eredményt ért el, amely reményt ad a továbbjutás kiharcolására a Bozsik Stadionban 18:30-kor kezdődő összecsapáson.

Mindkét magyar csapat mérkőzését élőben közvetíti az m2 televízió – írja az MTI.

Amennyiben továbblép, a Videotonra a belga AA Gent vagy a luxemburgi Differdange 03, a Budapest Honvédra pedig a holland Vitesse vagy a bolgár Lokomotiv Plovdiv együttese vár a következő körben.

Kondás: megérdemelten jutottunk tovább

A DVSC megérdemelten jutott tovább kedden az albán Skenderbeu ellen a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójából Kondás Elemér vezetőedző szerint.

– A játékosok úgy álltak ehhez a mérkőzéshez, és úgy teljesítettek, ahogy az előző idényben megszokhattuk. Küzdöttek az első perctől az utolsóig minden labdáért, rengeteg helyzetet sikerült kialakítaniuk. Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, de úgy gondolom, megérdemelten jutottunk tovább – mondta a tréner a Nyíregyházán 3-0-ra megnyert összecsapás után.

Arra a kérdésre, hogy a következő körben a fehérorosz BATE Boriszov, vagy a macedón Vardar Szkopje közül melyik lenne a kedvezőbb ellenfél, nem tudott válaszolni. A BATE hazai pályán 3-2-es előnyt szerzett egy hete. A szakember hozzátette, a visszavágót személyesen tekinti meg segítője, Sándor Tamás, így több információt tud begyűjteni az ellenfélről.

– A következő napokban arra kell figyelni, hogy a játékosok megfelelően kipihenjék magukat, regenerálódjanak, ugyanis szombaton rangadót játszunk a Győr ellen az NB I-ben. Megpróbálunk majd frissíteni – mondta Kondás Elemér.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.