Spanyolország

Igazol a Real: négy világklasszis és egy meglepetésember jelölt a csatárposztra

Bármelyik játékos érkezik, azzal jól járnak a madridiak.
 
Az Okdiario értesülései szerint a Real Madrid arra jutott, hogy a nyár folyamán mindenképpen igazolnak egy „igazi” kilences befejező csatárt. Florentino Pérez elnök fejében már össze is állt a lehetséges öt játékos neve – írja a madridista.hu.

Mauro Icardi

Már most, a téli átigazolási időszak utolsó napjaiban is azt lehetett olvasni, hogy érkezni fog az Inter játékosa, azonban ebből végül nem lett semmi. Viszont a nyár folyamán újra lehet próbálkozni.

Edinson Cavani

Igen, Cavani és nem Neymar. Az uruguayi támadó távozni szeretne a PSG csapatától a hírek szerint.

Robert Lewandowski

Már évek óta szeretné szerződtetni a Real Madrid, ha a híreknek lehet hinni. Talán az ő megszerzése lehetne a legnehezebb, hiszen egy igen nívós klubban játszik, akik mindig esélyesek a nagy trófeák megszerzésére.

Harry Kane

Kétségtelen, hogy a legtöbben őt látnák most a legszívesebben a Real Madridnál. Rendkívül gólerős, csak az a kérdés sikerül e megkaparintani Mauricio Pochettino kezei közül.

Kasper Dolberg

A 20 éves játékos távozása nem lenne meglepő, hiszen tehetségével kiemelkedik a holland bajnokságból. Huntelaar érkezésével pedig a pótlása is meglenne ideiglenesen oldva az Ajax csapatánál.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.