Barcelona

Így kezeli Messi, ha kimarad a csapatból

Az argentin csatár nagyon jókat mondott az edzőjéről.
 
 

Barcelona

Így kezeli Messi, ha kimarad a csapatból

Az argentin csatár nagyon jókat mondott az edzőjéről.
 
 
 

Barcelona

Így kezeli Messi, ha kimarad a csapatból

Az argentin csatár nagyon jókat mondott az edzőjéről.

Veretlenül vezeti a spanyol élvonal tabelláját az FC Barcelona, amelynek argentin csatára, Lionel Messi leszögezte, normálisan és nyugodtan veszi tudomásul, hogy Ernesto Valverde vezetőedző forgatja a csapatot, ami őt is érinti.

„Az edző dönt. Beszélünk róla, és ahogyan a csapattársaimnak, nekem sincs problémám a rotációval. A kezdetektől egyértelműen fogalmaz, azt mondja, amit akar, és alkalmazkodunk hozzá. Az elképzelései nem különböznek jelentősen attól, amit korábban csináltunk” – nyilatkozta Messi.

Hozzátette, javult a védekezésük, a támadósorban pedig remek játékosaik vannak, akik eldönthetik a meccseket.

A Barcelona húsz forduló után is veretlen, a Király Kupában elődöntős, a Bajnokok Ligájában pedig nyolcaddöntős.

„Szerencsére jól mennek a dolgok, de az Espanyol elleni mérkőzés nehéz teszt volt. Még sok van hátra a szezonból, de a célunk ugyanaz, mint minden évadban: mindent megnyerni” – közölte Messi.

Mint kifejtette, Javier Mascherano távozása miatt mindenképpen szükségük volt egy új középhátvédre, ezért örül a kolumbiai Yerry Mina érkezésének.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.