Nemzetek Ligája

Egyetértenek a kapitányok: kiegyenlített csoportba került a magyar válogatott

A görög és a finn csapat edzője is nyilatkozott.
 
 

Nemzetek Ligája

Egyetértenek a kapitányok: kiegyenlített csoportba került a magyar válogatott

A görög és a finn csapat edzője is nyilatkozott.
 
 
 

Nemzetek Ligája

Egyetértenek a kapitányok: kiegyenlített csoportba került a magyar válogatott

A görög és a finn csapat edzője is nyilatkozott.

Ahogy azt már jeleztük, a magyar válogatott Görögország, Észtország és Finnország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájának C-divíziójában. Georges Leekens szövetségi kapitány kiegyenlített csoportról beszélt a sorsolás utáni interjújában, véleményét pedig kollégái is osztják.

A világbajnoki pótseljtezős görögök kapitánya, Michael Skibbe emlékeztetett rá, az észtekkel idegenben is nehezen bírtak legutóbb, hazai pályán pedig csak 0-0-ra végeztek a vb-selejtezők során – összességében sem vár könnyű meccseket.

– Kiélezett csoportba kerültünk, nem vár ránk könnyű feladat. Összességében jól védekező csapatokkal kerültünk össze, ez a tény néhány kérdésre is választ ad. Észtországot a 2018-as világbajnoki selejtezőkből már ismerjük, megnehezítette a dolgunkat. A finn egy jól összerakott válogatott, remek védelemmel, és Magyarország is kiváló képet mutatott a legutóbbi selejtezők során. A célunk természetesen a B-csoportba jutás és a minél hamarabbi Európa-bajnoki részvétel kiharcolása – jelezte Skibbe.

A finn kapitány, Markku Kanerva is megszólalt szövetségük honlapján.

– Összességében elégedett vagyok a csoporttal. Nehéz ellenfeleket kaptunk, azonban ennél fontosabb, hogy játékosaink ősszel remek csapatokban, jó meccseken kaptak lehetőséget. Az egyértelmű, hogy erre minden meccsen szükségünk lesz a folytatásban is. Magyarországnak új kapitánya van, majd kiderül, vele mire képesek. Természetesen az a célunk, hogy megnehezítsük ellenfeleink dolgát – mondta Kanerva, aki emlékeztetett rá: az akkor még Mixu Paatelainen irányította finn csapat a legutóbbi Eb-selejtezőn kétszer is 1-0-ra kapott ki a mieinktől.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.