Élvonal

Két új játékos a DVTK-ban, az edzői stábban is cseréltek

Helyet cserél Dobos Attila és Barney Lord, előbbi dolgozik az első csapat mellett, az angol szakember pedig az utánpótlásban nevelkedő fiatalok erőnléti feljődéséért felel.
 
Vasárnap délelőtt előbb a szakmai és az egészségügyi stáb tagjai jelentek meg a DVTK edzőközpontjában, majd sorra érkeztek a labdarúgók, összesen 30-an – írja a diósgyőri klub honlapja.

A program szerint előbb Bódog Tamás vázolta föl az év feladatait, majd a konditeremben kezdődött a munka, ami az egyik hótól megtisztított műfüves pályán folytatódott.

Az első gyakorláson megjelent az első keret összes labdarúgója, köztük az újak: a decemberben igazolt Szerhij Sesztakov,az orvosi vizsgálatot szombaton letudó Dusan Brkovics, illetve három próbajátékos is csatlakozott.

A szakmai stábban történt egy változás, a mai naptól helyet cserél Dobos Attila és Barney Lord, előbbi dolgozik az első csapat mellett, az angol szakember pedig a DVTK utánpótlásában nevelkedő fiatalok erőnléti feljődéséért felel.

A vasárnapi edzésen részt vevők névsora

Kapusok:
Antal Botond
Ivan Rados
Bukrán Erik

Mezőnyjátékosok:
Bacsa Patrik
Bárdos Bence
Iago Borjes (próbajátékos)
Dusan Brkovics (megfelelt az orvosi vizsgálaton, a szerződés alírása maradt hátra)
Busai Attila
Eperjesi Gábor
Forgács Dávid
Hursán György (próbajátékos)
Nikolaos Ioannidis
Ivánka Patrik
Dejan Karan
Kitl Miklós
Kocsis Gergő
Lipták Zoltán
Makrai Gábor
Nagy Tibor
Nono
Óvári Zsolt
Szabó II Balázs
Szerhij Sesztakov
Bruno Sellanes (próbajátékos)
Szarka Ákos
Tamás Márk
Tóth Barna
Tucsa Róbert
Ugrai Roland
Diego Vela

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.