Premier League

Sánchez-parádé szakította meg a Palace sorozatát – VIDEÓ

Ötgólos találkozót hozott a zárómeccs.
 
 

Premier League

Sánchez-parádé szakította meg a Palace sorozatát – VIDEÓ

Ötgólos találkozót hozott a zárómeccs.
 
 
 

Premier League

Sánchez-parádé szakította meg a Palace sorozatát – VIDEÓ

Ötgólos találkozót hozott a zárómeccs.

Ahhoz a Crystal Palace-hoz látogatott az Arsenal a Premier League huszadik fordulójának zárómeccsén, amely az utóbbi hónapokban megtáltosodott és legutóbb nyolc találkozóján nem kapott ki.

Az „ágyúsok” azonban már az első félidőben nagy fölényt harcoltak ki a mezőnyben és többet veszélyeztettek mint a hazai csapat, amely negyvenöt perc alatt nem találta el a kaput. A 25. percben Mustafi révén meg is szerezte a vezetést az Arsenal, a védő egy kipattanó labdát pofozott közelről a kapuba.

A fordulás után bennmaradtak a vendégek az öltözőbe, a Crystal pedig rögtön egyenlített, Zaha balról középre gurított labdáját Townsend lőtte tizenkét méterről a jobb alsóba. Az Arsenal azonban gyorsan reagált, Alexis Sánchez négy perc alatt duplázott, így a 66. percben már 3-1-re vezetett Wenger csapata.

A végeredmény a hajrában alakult ki, Tomkins a 90. percben szépített, így 3-2-re nyert az Arsenal.

Mustafi találata

Townsend 1-1

Sánchez először

Sánchez másodszor

Tomkins gólja

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.