Anglia

Van Gaal szerint unalmas a Manchester United

„Jobban szeretem nézni a City mérkőzéseit, mint a United meccseit.”
 
 

Anglia

Van Gaal szerint unalmas a Manchester United

„Jobban szeretem nézni a City mérkőzéseit, mint a United meccseit.”
 
 
 

Anglia

Van Gaal szerint unalmas a Manchester United

„Jobban szeretem nézni a City mérkőzéseit, mint a United meccseit.”

Louis van Gaal, a Manchester United labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője szerint utódjával, José Mourinhóval unalmas futballt játszik az együttes.

– Jobban szeretem nézni a City mérkőzéseit, mint a United meccseit – mondta a holland szakember, majd hozzátette: ha valaki minőségi csapatot akar látni, „teljesen világos”, hogy a City jobb városi riválisánál.

Van Gaal irányításával 2014 és 2016 között a negyedik és az ötödik helyen zárt a bajnokságban a Manchester United, illetve második idényében megnyerte a csapattal az FA Kupát. Mourinhóval az együttes első idényében diadalmaskodott az Európa Ligában és az Angol Ligakupában, a bajnokságban viszont a hatodik helyen végzett. Ezen kívül a portugál edzőt gyakran éri az a kritika, hogy a rangadókon túlságosan védekező taktikát választ.

– A csapat most védekezik, én ellenben mindig támadófutballt játszattam. De most nem tudnak így futballozni, mert Mourinhónál a védekezés a hangsúlyos – mondta Van Gaal, aki hozzátette, neki egyébként semmi problémája nincs Mourinhóval.

Az angol élvonalban tizenhat fordulót követően a Manchester City veretlenül – tizenöt győzelemmel és egy döntetlennel –, 46 ponttal áll az élen, előnye a második helyezett Manchester Uniteddal szemben tizenegy pont. A két csapat vasárnap találkozott egymással, a Premier League csúcsrangadóján a City vendégként 2-1-re győzött.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.