Edzői nyilatkozatok

Vignjevics kiosztotta az újpesti játékosokat

„Sem védekezésben, sem támadásban nem nyújtottak semmit.” Horváth Ferenc jelezte, este számolják majd a libákat.
 
 

Edzői nyilatkozatok

Vignjevics kiosztotta az újpesti játékosokat

„Sem védekezésben, sem támadásban nem nyújtottak semmit.” Horváth Ferenc jelezte, este számolják majd a libákat.
 
 
 

Edzői nyilatkozatok

Vignjevics kiosztotta az újpesti játékosokat

„Sem védekezésben, sem támadásban nem nyújtottak semmit.” Horváth Ferenc jelezte, este számolják majd a libákat.

Haladás–Videoton 1-0

Michael Hipp, Haladás: – Nagy alázattal készültünk az esélyesebb Vidi ellen. Elismerem, hogy náluk volt talán többet a labda, de nekünk voltak nagyobb ziccereink. Nem szerencsével nyertünk, hanem jó teljesítménnyel. Hatalmas szívvel ment ma mindenki, a csapat felnőtt a feladathoz. Tartottuk a taktikát, megérdemeltük a három pontot. Grumics például eddig nem kapott lehetőséget, de ma nagyon sok labdát szerzett. A cserék is jól szálltak be, a kezdők közül Mészárost pedig külön kiemelném. Úgy gondoltam, hogy a fáradt védők között a meccs végén a gyorsasága kamatozik majd, örülök, hogy győztes gólt szerzett. Egy hónappal ezelőtt megbeszéltük, hogy mit szeretnénk játszani, változtatni kellett. Megbeszéltük, hogy egységesen megyünk előre. Segíteni szerettem volna a játékosoknak, ők pedig elfogadták a segítő kezet. Napról-napra léptünk előre. Wils lázasan is játszani akart a csapatért, ott szeretett volna lenni a pályán. Neki is köszönöm a hozzáállását. Mind a két csapat nagyon aktívan kezdett. A vendégek két kapufát is lőttek, de utána jól mentünk át védekezésből támadásba. Myke sajnos megsérült, a büntető is kimaradt, de a játék rendben volt, néha a büntető kimarad. A második félidő hektikus volt, mindenki a győzelemre hajtott. Jött a Vidi büntetője is, elemeztük, hogy általában hova lövi Lazovics, Király pedig hárítani tudott. Ez nagy erőt adott a csapatnak. Mindenki elment a határokig. Köszönöm a szurkolóknak is, fantasztikusak voltak. Sajnálom, hogy véget ért az őszi szezon.

Marko Nikolics, Videoton: – Gratulálok a Haladásnak az új stadionhoz is, igazi focihangulat volt ma, valamint természetesen gratulálok nekik a győzelemhez is. A szezon első fele nem sikerült rosszul, voltak jó eredményeinek Európában is, valamint a bajnokságban is sokáig első helyen álltunk. Az utolsó mérkőzések viszont nem sikerültek, nem volt túl sok hadra fogható játékosunk, elfogyott a koncentráció és elfogyott az energia is. Helyzeteink most is voltak, kétszer a kapufát találtuk el, kihagytuk a tizenegyest, nem voltunk ma túl szerencsések, és az utolsó percben egy kontrával megbüntettek érte minket. Persze a szerencse nem magától jön, ki kell érdemelni. Eltelt annyi idő, amióta itt vagyok, hogy már jobban ismerem a klubot, jobban ismerem a bajnokságot és úgy gondolom, hogy tudom, hogy mit kell tennünk majd a folytatásban, ahhoz, hogy jobbak legyünk, de a részleteket természetesen majd a klubon belül beszéljük meg. Voltak persze pozitívumok is az elmúlt hónapokban, Európában tovább jutottunk, mint az előző szezonban, több pontunk van, mint 2016 végén, de nekem ez nem elég. Köszönöm szépen a Vidi-szurkolóknak is, hogy itt voltak és ma is biztattak minket.

Forrás: vidi.hu


Puskás–Újpest 2-1

Pintér Attila, Puskás: – Ilyen a futball. Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, kontrolláltuk azt. Az első félidőben parádés gólokat rúgtunk, mintaszerű akcióból rúgtuk az első gólt, utána is kontrolláltuk a játékunkat, a mi akaratunk érvényesült. Mint ahogy benne volt ebben a félszezonban, hogy hibázunk is, amit kihasznál az ellenfél, úgy ez megtörtént most is. Ez meg is zavarta a csapatot, de megmutatták azt a játékosok, hogy mennyire tudnak egymásért és a klubért küzdeni. Ugyanúgy, ahogy az Újpestnek is volt kapufája, lehetősége, úgy nekünk is megvolt az esélyünk kettő-egynél, hogy rárúgjuk a harmadikat – ez nem sikerült. Ennek ellenére azt mondom, ha ez a csapat nem nyerte volna meg ezt a mérkőzést, az a futball igazságtalansága lett volna, hiszen hétről-hétre tette a dolgát, ha a Honvéd-, ha a Vasas-meccset nézzük. Tudom, hogy minden meccs más és más, két perc alatt veszítettünk el úgy mérkőzést, hogy mi irányítottunk, a mi akaratunk érvényesült. Az égiek is velünk voltak, éreztem, hogy meg tudja csinálni az együttes, és mindenki velünk tud lenni, erősek tudunk maradni, hiszen nem éreztem a Dózsában azt – amely nagyon szervezetten és jól futballozott –, hogy az ő akaratuk érvényesülne, hanem inkább a miénk. Természetes, hogy a végén megvoltak a lehetőségeik felívelésekből, lepattanókból, mert a csapatom már annyira akarta ezt a győzelmet. Kértem a játékosokat, hogy szerezzünk örömet a szurkolóknak, örömmel menjünk karácsonyozni. Három pontra vagyunk a negyedik helytől, minden adott arra, hogy ez az együttes előre tudjon lépni. Minden sportszerető magyar embernek boldog karácsonyt és boldog új évet kívánok!

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Csalódott vagyok, soha nem hittem volna, hogy azt az arcát lássam a fiúknak, amikor nem csapatként lépnek pályára, és sem védekezésben, sem támadásban nem nyújtanak semmit. Az első negyvenöt percben nem voltunk ott a meccsen, nem harcoltunk, könnyű gólokat kaptunk. A félidőt követően már máshogy álltunk a találkozóhoz, nagy nyomás alatt tartottuk a hazaiakat, de a második, egyenlítő gólt már nem sikerült megszereznünk, de meg sem érdemeltük volna. Nagyon fontos, hogy akkor is stabilan tudjunk futballozni, amikor nem megy a játék, nem szabad ilyen könnyű gólokat ajándékozni az ellenfeleinknek.

Forrás: puskasakademia.hu, ujpestfc.hu


Honvéd–Paks 1-0

Erik van der Meer, Honvéd:A kispesti vezetőedző munkáját megköszönték a meccs után.

Csertői Aurél, Paks: – Mivel ez volt az utolsó találkozó az évben, ezért tudtuk, hogy nagy elánnal fogja magát belevetni a meccsbe a Honvéd. Mi nagyon pontatlanok voltunk, és azokat a kontrákat, amiket az első félidőben vezettünk, nem tudtuk lejátszani, ami nagy hiba az NB I-ben. Beszorított bennünket a Honvéd, és mégsem éltünk azokkal a lehetőségekkel, amelyek adódtak számunkra. A bekapott gólt követően átvettük a kezdeményezést, ami talán a lelki felszabadultságnak is köszönhető, hiszen minden mindegy alapon futballozhattunk. Számos helyzetet alakítottunk ki, de egyetlen egyet sem tudtunk értékesíteni. Sajnos ez mostanában jellemző lett ránk, amin tavasszal mindenképp változtatnunk kell. Ez ellen a Honvéd ellen ma nem lett volna szabad kikapnunk, mi voltunk önmagunkhoz képest gyengébbek.

Forrás: paksifc.hu


Balmazújváros–Mezőkövesd 0-0

Horváth Ferenc, Balmazújváros: – Nehéz ezt a meccset szakmailag értékelni a körülmények miatt. Megkérdezném, hogy aki ezt kitalálta, hogy ilyen időben kell meccset játszani, az hogyan is gondolta ezt? Miért kell ennyi meccset játszani ősszel, miért csak annyit tavasszal. Jó lenne, ha az értékelné a meccset, aki ezt fent kitalálta. Igazságos a döntetlen, mert futballról nem lehetett beszélni, ha valamelyik csapat szerencsés, az nyerhetett volna. Sajnos kieső helyre estünk vissza, a Haladás háromszor nyert, de este számolják majd a libákat.

Kuttor Attila, Mezőkövesd: – Igazságos eredmény született, az első félidőben mi voltunk jobbak, a másodikban a hazaiak kerültek fölénybe. Mélyről indult ez a csapat, de eljutottunk oda, hogy nehezen vernek meg minket, négy meccse veretlenek vagyunk, de sajnos a győzelemhez több kell. A téli szünetben ezen fogunk változtatni. A meccs előtt arra készültünk, hogy tudunk majd focizni, de sajnos a pálya erre nem volt alkalmas.

Forrás: mezokovesdzsory.hu


Diósgyőr–Debrecen 3-2

Bódog Tamás, DVTK: – Jó újra nyerni! Az első félidő alapján megérdemelten nyertünk, de a DVSC erejét mutatja, hogy amit a második félidőben, emberhátrányban produkált, az parádés volt. Kétszer-háromszor szerencsénk volt, mindamellett, hogy nekünk is voltak hatalmas lehetőségeink. Az első félidő talán az egyik legjobb félidő volt, mióta a DVTK kispadán ülök. Megvoltak a területre belépések, a labda nélküli elmozgások, agresszívak voltunk, indultunk, a párharcokat megnyertük. Ha ezt a teljesítményt kilencven percen keresztül meg tudnánk valósítani, akkor lennénk igazán jó csapat, persze így is jó csapat vagyunk. Gratulálok a DVSC-nek is, nagyon jó csapatot csinált a kolléga úr! Összességében, ha abból indulok ki, hogy tavaly éppen bennmaradtunk, akkor előre léptünk, fejlődtünk. Eljutottunk oda, hogy majdnem minden mérkőzésen reális esélyünk van a győzelemre. Van hová fejlődni, továbblépni, megelégedni nem fogunk. Bízom benne, hogy jó felkészülés után még erősebbek leszünk!

Herczeg András, DVSC: – Gratulálok a Diósgyőrnek a győzelemhez. Az első húsz percben gyengén játszottunk, kaptunk is két gólt. Utána jobban játszottunk, a párharcokat megnyertük, rúgtunk egy szépítő gólt. Nem tudhatjuk meg, hogy mi lett volna a második félidőben, ha tizenegy játékossal kezdhetjük azt a játékrészt. A második félidőben tíz emberrel is benne volt a játékunkban, hogy egyenlítsünk. A csapat második félidei játékáért és az őszi szereplésért gratulálok! Bánt a vereség a két kiállítás miatt is. Nehéz lesz így elkezdeni a tavaszi szezont, hogy két meghatározó játékosunk hiányzik majd.

Forrás: dvtk.eu, boon.hu

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.