Futsal

Ismét elvérzett a magyar válogatott

Négyet kaptak futsalosaink.
 
 

Futsal

Ismét elvérzett a magyar válogatott

Négyet kaptak futsalosaink.
 
 
 

Futsal

Ismét elvérzett a magyar válogatott

Négyet kaptak futsalosaink.

A magyar és az Európa-bajnokságra készülő francia futsalválogatott a keddi első összecsapás után szerdán ismét megmérkőzött egymással Miskolcon – írja az MLSZ.

A két csapat keddi felkészülési találkozója egészen az utolsó pillanatokig szoros csatát hozott, de az utolsó percben a franciák két gólt is szereztek, amivel 4-1-re megnyerték a mérkőzést. A szerdai találkozón ugyanez az eredmény született, a vendégek három góllal bizonyultak jobbnak.

Edzői értékelés

– Jobban játszottunk mint az első mérkőzésen, több helyzetünk volt, és az első félidőben gólt sem kaptunk. A szünet után elkövettünk néhány hibát, amit a franciák kihasználtak, de összességében nem nyújtottunk rossz teljesítményt, főleg annak tükrében, hogy nagyon sok új, nemzetközi rutinnal még nem rendelkező játékos lépett pályára a csapatunkban – értékelt a lefújás után Sito Rivera szövetségi kapitány.

Futsal, felkészülési mérkőzés

Magyarország–Franciaország 1-4 (0-0)
Magyarország: Mezei Dávid - Fridrich Dávid, Dávid Richárd, Klacsák Bence, Horváth Norbert
Cserék: Alasztics Marcell, Nagy Imre, Andorka Kristóf, Gál István, Sánta Attila, Tatai József, Vas Ádám, Trencsényi János, Szabó Péter

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.