Kirúgta edzőjét az élvonal sereghajtója

Négy zakó után idegenben szereztek pontot, ám ez sem volt elég, Peter Stöger repült.
 
 

Kirúgta edzőjét az élvonal sereghajtója

Négy zakó után idegenben szereztek pontot, ám ez sem volt elég, Peter Stöger repült.
 
 
 

Kirúgta edzőjét az élvonal sereghajtója

Négy zakó után idegenben szereztek pontot, ám ez sem volt elég, Peter Stöger repült.

Az 1. FC Köln labdarúgócsapatánál szerződést bontottak Peter Stöger vezetőedzővel és Manfred Schmid másodedzővel.

A német élvonalban 14 fordulót követően az utolsó helyen álló klub vasárnapi közleménye szerint a felek közös megegyezéssel válnak el – írja az MTI. Stöger szerződése eredetileg 2020. június végéig szólt. A tréner 2013 nyarától dolgozott Kölnben, utódja az U19-as együttes szakvezetője, Stefan Ruthenbeck lett.

Stöger irányításával a 2017-18-as bajnoki szezonban még nyeretlen a Köln, három döntetlen mellett tizenegy vereséget szenvedett el, gólkülönbsége 6-27. Szombaton a Schalke 04 vendégeként játszott 2-2-es döntetlent. Az Európa Ligában viszont három vereség után kétszer nyert – legutóbb az Arsenalt győzte le 1–0-ra -, így még van esélye továbbjutni a H-csoportból.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.