Élvonal

Hiába vezetett, kikapott hazai pályán a Puskás Akadémia

Menekül a kiesés elől a Haladás, először nyertek idegenben.
 
 

Élvonal

Hiába vezetett, kikapott hazai pályán a Puskás Akadémia

Menekül a kiesés elől a Haladás, először nyertek idegenben.
 
 
 

Élvonal

Hiába vezetett, kikapott hazai pályán a Puskás Akadémia

Menekül a kiesés elől a Haladás, először nyertek idegenben.

A forduló előtt 20 ponttal kilencedik Puskás Akadémia fogadta Felcsúton a 14 ponttal tizenegyedik Haladást. A pfla.hu tudósítása szerint a 3. percben máris vezetéshez jutottak a hazaiak: Perosevic a kapunak háttal állva tette vissza a labdát a 300. NB I-es bajnokiját játszó Szakály Péternek, aki húsz méterről védhetetlenül bombázott a jobb felsőbe. Itt a videó a gólról!

A 14. perc egyenlítettek a vendégek. Vanczák mellett esett el Schimmer a tizenhatoson belül, Vad II megadta a büntetőt, amelyet Ramos értékesített. Három perccel később Szakály adott remek labdát Perosevicnek, aki befelé cselezett, majd tizennyolcról ballal a bal kapufa mellé lőtt. A 33. percben cserélt a Hali, Predrag Bosnjak jött be David Williams helyére. A félidőre 1-1-gyel vonultak a csapatok.

Az 59. percben vezetést szerzett a Haladás: egy jobb oldali szabadrúgás után Stef Wils belsőzött a kapuba, 1-2. A 83. percben, egy bal oldali Haladás-akció után Ramos dönthette volna el a mérkőzést, Vanczák blokkolni tudott. Végül a Haladás még hozzá is tett az előnyéhez: Ramos állította be a 3-1-es végeredményt. A szombathelyi együttes első idegenbeli sikerét szerezte meg, a korábbi hét idegenbeli meccsén mindössze egy pontot tudott gyűjteni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.