Edzősors

Váratlanul elküldték az NB II-es csapat szakmai igazgatóját

Nagy Mihálynak pontos képe van a másodosztályról, és minél előbb szeretne újra munkába állni.
 
 

Edzősors

Váratlanul elküldték az NB II-es csapat szakmai igazgatóját

Nagy Mihálynak pontos képe van a másodosztályról, és minél előbb szeretne újra munkába állni.
 
 
 

Edzősors

Váratlanul elküldték az NB II-es csapat szakmai igazgatóját

Nagy Mihálynak pontos képe van a másodosztályról, és minél előbb szeretne újra munkába állni.

Rövid ceglédi kitérővel 2016 augusztusa óta volt az NB II-ben szereplő Mosonmagyaróvár szakmai igazgatója Nagy Mihály, aki korábban Cegléden, a Videotonnál, Zalaegerszegen, Pápán és a Haladásnál is dolgozott. A rutinos szakembernek azonban most hirtelen távoznia kellett a másodosztály 14. helyén álló csapattól. Nagy Mihály a Rangadónak mesélt az okokról.

- Csütörtökön volt egy megbeszélésem az elnök úrra, aki felajánlotta, hogy közös megegyezéssel bontsunk szerződést. Elmondta, hogy szakmailag és emberileg sincs velem semmilyen problémája, de jelenleg nem tud tovább alkalmazni. Megbeszéltük a feltételeket, aláírtuk a papírokat, majd pénteken még részt vettem a csapat hétvégi bajnokijára történő felkészítésben. Sőt, Várhidi Péter vezetőedző kérte, ezért megígértem neki, hogy az utolsó mérkőzésre is feltérképezem az ellenfelet, és segítek elkészíteni az elemzést. Ezzel gyakorlatilag ez a történet is véget is ér – mondta Nagy Mihály, aki büszke arra, hogy az előző szezont a kilencedik helyen zárta a kisalföldi klub.

- Mindenki, aki a klubnál dolgozott büszke lehet arra, hogy az előző szezonban a csapat a kilencedik helyre futott be. Az idei szezonban egy új csapatot kellett építeni és mindenkinek sok energiája fekszik abban, hogy az ősz végére stabil csapat lettünk. Nagyon szépen fejlődik az utánpótlás, szervezetten folyik a munka, sokat dolgoztunk Schmatovich Gábor utánpótlás-vezetővel és az edzőkkel, hogy ez jól működjön, és egyre erősebbek a mosonmagyaróvári utánpótlás-csapatok.

Az 56 éves szakembernek pontos képe van a teljes NB II-es mezőnyről, és szeretné minél előbb újra munkába állni valahol.

- Minél előbb szeretnék elhelyezkedni. Nem akarok pihenni, dolgozni akarok, nekem az a pihenés, ha szakmai munkát végezhetek. Várom az új munkát, amihez nyilván minden képesítésem megvan. Mivel én végeztem a csapatnak az elemzéseket és az ellenfelek feltérképezését, ezért nagyon pontos képem a teljes másodosztályról. Természetesen figyelemmel kísértem az NB III-as meccseket is, tehát abszolút képben vagyok mindennel. Szabad vagyok, nem akarok ücsörögni, engem ez éltet, ez az életem, ezért minél előbb dolgozni akarok újra.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.