Olaszország

„A szarból jöttem, és most a Bajnokok Ligájában vagyok”

A Napoli edzője különös motivációs beszédet szokott tartani.
 
 

Olaszország

„A szarból jöttem, és most a Bajnokok Ligájában vagyok”

A Napoli edzője különös motivációs beszédet szokott tartani.
 
 
 

Olaszország

„A szarból jöttem, és most a Bajnokok Ligájában vagyok”

A Napoli edzője különös motivációs beszédet szokott tartani.

A Napoli belga csatára, Dries Mertens elmondta, nincs különösebb vágya továbblépni, különösen Maurizio Sarri vezetőedző mellett.

– Valakinek igazán dokumentálni kellene Sarrit. Például időről-időre ilyen beszédet tart a meccs előtt: „A ****-ból jöttem, és most a Bajnokok Ligájában vagyok. Ezt senki sem veheti el tőlünk.” Fantasztikus!

A 30 éves csatár úgy vélekedett, hasonló a pályafutása, mint a szakvezetőnek.

– Nem vagyok olyan, mint Youri Tielemens, aki már 16 éves korában az Anderlecht felnőtt csapatában játszott, vagy Romelu Lukaku, aki nem is tudja, milyen dolog hetente csak egy mérkőzést játszani. Én a harmadosztályból jöttem, keményen dolgoztam, hogy eljussak oda, ahol ma vagyok. Csakúgy, mint Sarri – mesélte Mertens.

Elárulta, az edző folyamatosan dohányzik, sok kávét iszik, és folyamatosan olvas. A gazdasági világból érkezett, korábban bankár volt, és jól felkészült a statisztikákból.

– A filozófiájával legyőzte a fiatalabb edzőket. Josep Guardiola is tiszteli, ez is azt bizonyítja, hogy Sarri tudja, miről beszél. Nagyszerű taktikus, és ezt mondtam akkor is, amikor a kispadon ültem! És van még egy dolog: a babonája a pályákkal kapcsolatban. Egyik nap az egyik pályán edzünk, másnap a mellette lévőn, harmadnap amellett, és ez így megy tovább, egészen addig, amíg elérjük a célunkat. Nem ismeri a szokásoktól való eltérést, hacsak nem veszítünk – mesélte Mertens.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.