Másodosztály

Az MTK is nyert, nagyon elszakadt a mezőnytől az NB II két favoritja

Gyűjtőcikkünkben a másodosztály 17. fordulójának összes eredménye megtalálható.
 
 

Másodosztály

Az MTK is nyert, nagyon elszakadt a mezőnytől az NB II két favoritja

Gyűjtőcikkünkben a másodosztály 17. fordulójának összes eredménye megtalálható.
 
 
 

Másodosztály

Az MTK is nyert, nagyon elszakadt a mezőnytől az NB II két favoritja

Gyűjtőcikkünkben a másodosztály 17. fordulójának összes eredménye megtalálható.

A 17. fordulóval folytatódik vasárnap délután a másodosztály.

A második helyezett Kisvárda a Szeged elleni győzelmével pontszámban utolérte az éllovas MTK-t. Az együttes 40. pontját jegyezte a bajnokságban Vári duplájával – az élen még így is több sikerrel álló rivális viszont csak később lép pályára.

Fellépett a dobogóra a szintén remek formában játszó Vác, mely a Budaörs tatabányai albérletéből távozott három ponttal. A váci előzéshez kellett, hogy az eddig harmadik helyezett Szolnok kikapjon a Budafok vendégeként, a negyedikről ötödik helyre visszacsúszó Kazincbarcikát pedig némi meglepetésre a Siófok győzte le.

Nem hozott gólt a Soroksár–Csákvár és a Dorog–Cegléd mérkőzés – utóbbin a hazaiak a teljes második félidőt emberhátrányban töltötték.

A Győr megyei rangadót nyert a Sopron ellen, ráadásul idegenben. A késő délutáni mérkőzéseken a hazai csapatok begyűjtötték a három pontot: a Nyíregyháza a Békéscsabát, a Gyirmót a Mosonmagyaróvárt, az MTK pedig két hajrágóllal a ZTE-t győzte le – a Feczkó-csapat (43 pont) továbbra is három ponttal előzi meg a második Kisvárdát, a harmadik Vác (29) viszont már jelentősen leszakad a feljutó helyektől.

NB II, 17. forduló

Budaörsi SC – Vác FC 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Kákonyi (5.), Tóth G. (59.)

Budafoki MTE – Szolnoki MÁV FC 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Csizmadia (17., 45+1.), illetve Tóth L. (tizenegyesből, 56.)

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Kisvárda Master Good 0-2 (0-1)
Gólszerző: Vári (45., 55.)

Kazincbarcikai SC – BFC Siófok 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Elek B. (49.), Petneházi (58.)

Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár 0-0

Dorogi FC – Ceglédi VSE 0-0
Kiállítva: Lénárt T. (40. – Dorog)

Soproni VSE – WKW ETO FC Győr 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Horváth P. (43.), illetve Nagy Á. (7.), Gyagya (30.)

Gyirmót FC Győr – Credobus Mosonmagyaróvár 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Sandal (25.), Kiss M. (45.), illetve Szepessy (14.)

Nyíregyháza Spartacus – Békéscsaba 1912 Előre 4-1 (1-0)
Gólszerzők: Kartik (10.), Pekár (47.), Kesztyűs (54.), Csilus (94.), illetve Szélpál (56.)

MTK Budapest – Zalaegerszegi TE FC 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Vass P. (79.), Talabér (83.)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.