Katar

Visszavonul a Barca-szurkolók egykori kedvence – hivatalos

Xavi elmondta: már nem képes olyan ütemben regenerálódni, mint régebben.
 
Az idény végén befejezi pályafutását Xavier Hernández, a spanyolok világ- és Európa-bajnok futballistája. A katari al-Szadd együttesében 2015 óta légióskodó sztár pénteken elmondta, már nem képes olyan ütemben regenerálódni egy-egy mérkőzés után, mint régebben.

A 133-szoros spanyol válogatott játékmester hozzátette, tervei szerint jövőre edzői diplomát szerez. Xavi a Barcelonában töltötte szinte az egész karrierjét, 1997-től 2015-ig játszott a katalán klubban, többek között nyolc bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyert a csapattal.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.